Vágólapra másolva!
Március elején emeltek vádat a Barcelona elnöke, Josep Bartomeu és elődje, Sandro Rosell ellen a labdarúgócsapat brazil sztárjának, Neymarnak a leigazolása kapcsán. Megvolt az első bírósági meghallgatás, amelyen Bartomeu mindent Rosellra, és a csapat korábbi edzőjére, az azóta már elhunyt Tito Vilanovára kent. 

A gyanúsítottak ellen hűtlen kezelés és adócsalás vádja miatt folyik az eljárás.

Az elfelejtett adó

A katalán klub 2013 nyarán - eredeti közleménye szerint - 57 millió euróért szerezte meg Neymart, ugyanakkor Pablo Ruz vizsgálóbíró azt állítja, ez az összeg valójában legalább 83,3 millió euró volt, így a vád szerint - többek között - az egyesület közel 3 millió euróval kevesebb adót fizetett be, mint kellett volna.

Josep Bartomeu (b), Sandro Rosell és Tito Vilanova Forrás: AFP

A csütörtöki bírósági meghallgatáson Josep Bartomeu, a Barcelona elnöke semmiért nem vállalta a felelősséget.

Bartomeu mindent tagad

"Neymar a tervezettnél egy évvel korábban, 2013-ban került a klubhoz. Leigazolásával a csapat akkori edzője, Tito Vilanov sürgető kérésének tettünk eleget. Azt mondta, egy percig sem nélkülözhetünk egy ilyen játékost, és hogy David Villára már nincs szüksége a keretben, pótolni kell. Egy kemoterápiás kezelése után Vilanova személyesen is találkozott Neymarral New Yorkban, ő készítette elő a transzfert. A másik vasat Sandro Rosell (a Barcelona akkori elnöke) tartotta a tűzben, aki a játékos édesapjával tárgyalt. Ezt követően Vilanova három alkalommal is nyomatékosan kérte, hogy szerezzük meg Neymart, és az sem érdekelte, hogy ehhez plusz 42 millió eurót kell előteremteni. A szerződés pontos részleteiről egyebet már nem tudok, az átigazolásban semmilyen szinten nem vettem részt, az ügyletet mindvégig Vilanova és Rosell intézte" - vallotta Pablo Ruz vizsgálóbíró előtt Bartomeu.

Nem csoda, hogy Bartomeu szeretné mindenki másra kenni a felelősséget, az ügyészség előzetesen 2,5 éves börtönbüntetést kért a Barcelona elnökére.