Vágólapra másolva!
A görög fociválogatott mindhárom játékosa elhagyhatta a kórházat hétfő este - közölte Magyar Honvédség Egészségügyi Központja.

A vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőre Budapestre érkező görög játékosok hétfő reggel a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető úton sérültek meg egy közúti balesetben, melynek halálos áldozata is volt.

A balesetben egy személyautó és egy taxi ütközött. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Felsőcsatári út és a Szemere utca közötti szakaszon történt balesetben egy ember a helyszínen meghalt, többen megsérültek. A baleset miatt egy időre lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat.

Korábban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ azt közölte, az autóbaleset sérültjei közül három görög állampolgárt mentővel vittek a Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumába; mindhárman fej- és lábsérüléseket szenvedtek.

Hétfő este még arról írtunk, hogy csak Vangelisz Morasz és Panajotisz Tahcidisz hagyta el a kórházat, Jannisz Fetfacidisz nem.