Vágólapra másolva!
Két pornócsillag, az amerikai Tera Patrick és az olasz Vittoria Risi kijelentették, ha a Juventus megnyeri a Bajnokok Ligáját, ingyenes vetkőzést tartanak a csapat tiszteletére. Hosszú még az út addig, a Juvénak az elődöntőért is nagyot kell még csatáznia, de az extra motiváció már megvan. 

Vittoria Risi és Tera Patrick egy velencei gálán jelentették be, hogy annyira drukkolnak a Juventusnak, hogy ha a csapat megnyeri a Bajnokok Ligáját, ingyen fognak vetkőzni. Ez mondjuk nem olyan nagy ígéret, a két hölgy munkássága egyetlen kattintással elérhető, de hírverésnek biztosan remek.

A két hölgy egyébként már korábban is dolgozott együtt, Velencében pedig Juventus-mezben pózoltak a fotósoknak. Risi külön kitért a játékosokra is, szerinte Tevez olyan, mintha egy Gauguin-festményről lépett volna le, Pirlo pedig egy Mantegna-festménynek lehetne remek témája.

Tera Patrick Forrás: Origo

A meztelenkedéshez a Juventusnak először a Monacót kellene kiütnie a negyeddöntőben, a keddi játéknapon a torinóiak 1-0-ra legyőzték a francia csapatot. Aki nem bírja ki addig, vagy nem bízik eléggé a Juventusban, az egy egyszerű kereséssel megoldhatja a problémát.

A két hölgyemény Forrás: Origo