Vágólapra másolva!
Rákot diagnosztizáltak Bajner Bálint édesanyjánál - ezt az angol harmadosztályú Notts County magyar focistája mesélte el, miután góljával a hétvégén a 92. percben mentett pontot csapatának.

"Örülnöm kellene, de nem tudok, nagyon aggódom az édesanyámért. Egy héten belül érkezik meg a szövettani eredmény, addig még azt sem lehet tudni, hogy rosszindulatú daganata van-e, de biztosan műteni kell" - mondta a Borsnak a 24 éves csatár, aki beszélt arról is, hogy hiába állnak kieső helyen, a volt ferencvárosi edző, Ricardo Moniz érkezésével szerinte sikerül kiharcolni a bennmaradást.

"Nem tudom elképzelni, hogy kiessünk. Annyira nem vagyunk gyengék, mint a táblázat mutatja. Ricardo Moniz menedzser felkavarta az állóvizet, az edzéseinken több a technikai tudásra épülő gyakorlat, és a csapatot is jól megszervezte. Habár csak csere vagyok, nem érzek csalódást, mert amikor beállok, a fáradó védők között rendre helyzetbe kerülök" - mondta Bajner.

Így örült az egyenlítő gólnak Forrás: Ritchie Sumpter @ Jms Photograph

Hozzátette, hogy mostanra szokott hozzá, hogy az angol harmadosztály még a másodosztálynál is keményebb fizikailag. "A könyöklés, a test test elleni öldöklő küzdelem teljesen megszokott, és a bírók hagyják a durvaság határát sú­roló megmozdulásokat. Mondjuk engem sem kell félteni, Angliában felszedtem három kiló izmot, így most a 196 centimhez 97 kiló tömeg párosul."