Vágólapra másolva!
A Quaestor-botrány miatt csődbe jutott Győr a következő idényben az NB III-ban szerepel majd. A Bors szerint szerdán jelentik be a hírt.

A Győri ETO focicsapata a Quaestor-ügy kirobbanása óta a csőd ellen harcol, a helyzetét azonban nehezíti, hogy a befuccsolt brókercégen kívül egy másik főszponzora, az Audi is otthagyta.

Borkai Zsolt, a város polgármestere ugyan a hónap elején még jogi kiskapukról, illetve az önkormányzat szerepvállalásáról beszélt, most úgy tűnik, a 2013-as bajnokcsapat lehúzhatja a rolót.

Befektető híján Borkai terve sem működött, tehát profi szinten lehetetlenné vált focicsapatot futtatni a városban. A Bors úgy tudja, a Győr a közelgő 2015/16-os idényre még nem adta le a licenckérelmét.

Bár a helyi polgármesteri hivatal nem erősítette meg az értesülést, azt elismerték, hogy szerdán egy bejelentésre készülnek. Könnyen lehet, hogy addigra válik egyértelművé, hogy az NB III-as kritériumoknak megfelel-e az első két osztályra biztosan alkalmatlanná vált klub.