Vágólapra másolva!
Néhány órával azután, hogy Louis van Gaal még azt ecsetelte az angol sajtónak, hogy ha nincsen a rossz bajnoki rajt, akkor aranyérmes lehetett volna a Manchester United, a futballcsapat súlyos, 3-0-s vereséget szenvedett az Everton vendégeként. Az Arsenal-Chelsea rangadó nem hozott gólt.

Van Gaal a mérkőzés előtt elmondta, az idei szezonra rányomta bélyegét, hogy a csapat az első 10 forduló után három győzelmet aratva csupán a 10. helyen szerénykedett.

"Ha ez nincsen, akkor bajnokok lehettünk volna" - mondta a szakember, de elárulta, most már a dobogóval is elégedett lenne.

A játéknap előtt úgy tűnt, akár a második helyre is feljöhet, amennyiben legyőzi idegenben az Evertont, az előtte álló Arsenal ugyanis a listavezető Chelsea-t fogadta (és hozták is a manchesteriek számára ideális 0-0-s döntetlent). Azt a Chelsea-t, amely egy hete 1-0-ra nyert ellene is.

Liverpoolban azonban esélye sem volt a manchesterieknek, az Everton McCarthy, Stones, illetve Mirallas góljaival 3-0-ra nyert, így a Manchester United a negyedik helyről várhatja az utolsó négy fordulót.

Eredmények, Premier League, 34. forduló:
Everton - Manchester United 3-0 (2-0)
gól: McCarthy (5.), Stones (35.), Mirallas (74.)

Arsenal - Chelsea 0-0