Vágólapra másolva!
Robert Lewandowski és Arjen Robben személyében két kulcsember is kidőlt a Bayern München labdarúgócsapatában a Borussia Dortmund elleni keddi Német Kupa-elődöntőben. Utóbbi valószínűleg a Barcelona elleni BL-elődöntőt is kénytelen lesz kihagyni. 

A müncheniek vezető gólját szerző, ex-dortmundi Lewandowski az ellenfél kapusával ütközött, és agyrázkódás gyanújával kórházba szállították. Az ott elvégzett vizsgálat megerősítette ezt, ráadásul felső állkapocscsont-törést és orrtörést is diagnosztizáltak a lengyel csatárnál. A klub szerint további információk szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, mikor lesz ismét bevethető.

Az ütközés Forrás: Origo

"Robert fejsérülést szenvedett" - erősítette meg Josep Guardiola vezetőedző, aki Robben miatt is aggódhat. A háromhetes hasfalsérüléséből felépült holland szélső csereként lépett pályára a második félidőben, de 16 perc játék után vádlisérülés miatt le kellett cserélni. Emiatt könnyen lehet, hogy ki kell hagynia jövő szerdán a Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzését Barcelonában.

A keddi párharcot 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel a Borussia Dortmund nyerte, és ezzel zsinórban az ötödik döntőjét játssza majd.