Platini nem zárja ki a vb-bojkott lehetőségét

Sepp Blatter, foci, FIFA
INDIA, NEW DELHI : FIFA President Sepp Blatter gestures during a press conference in New Delhi, 16 April 2007. Blatter who has already visited Kolkata, is in the Indian capital to promote the game of football will attend the All India Football Federation (AIFF) 70th anniversary celebrations. AFP PHOTO/Findlay KEMBER
Vágólapra másolva!
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke lemondásra szólította fel Joseph Blattert, a nemzetközi szövetség vezetőjét a szervezet körül kialakult korrupciós botrány és az ezzel összefüggő szerdai letartóztatások nyomán.

Michel Platini UEFA-elnök nem zárta ki, hogy az európai válogatottak nem vesznek majd részt a FIFA által szervezett tornákon, így a következő világbajnokságon sem, ha Blattert újabb négy évre megválasztják elnöknek. Az UEFA elnöke úgy fogalmazott, hogy tagjaikkal minden lehetőséget megfontolnak majd a berlini Bajnokok Ligája-döntő helyszínén jövő héten sorra kerülő rendkívüli ülésükön. Platini szerint az is előfordulhat, hogy az európai tagok kollektívan kivonulnak a FIFA végrehajtó bizottságából.

"Ami sok az sok. Mindennek van határa. Elsőként undorodtam meg ettől az egésztől. Szomorúan mondom ezt, könnyekkel a szememben, de túl sok botrány rázta már meg a futball világát" – nyilatkozta Platini.

A sportvezető elárulta, hogy arra kérte Blattert, hogy mondjon le.

– mondta Platini az után, hogy Blatter tanácskozásra hívta össze a FIFA konföderációinak vezetőit.

Blatter nem hátrál Forrás: AFP/Findlay Kember

Platini szerint a FIFA működésének megváltoztatását csak úgy lehet elérni, ha új elnök kerül az élére. Ő maga ezért egyértelműen az egyetlen kihívót, Ali bin al-Husszein jordániai herceget támogatja a pénteki elnökválasztáson, és azt mondta, az UEFA-tagok döntő többsége – 53-ból 45-46 – szintén rá szavaz majd. Egyúttal az Európán kívüli országok küldötteit is a kihívó támogatására buzdította.

– tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy az egyik oldalon ott van a labdarúgás, amit UEFA-nak neveznek, a másikon pedig a FIFA a maga problémáival. Emlékeztetett rá, hogy a kereteket, a szabályokat az utóbbiban alkotják meg, majd feltette a kérdést: "Hogy gondolják, hogy a világ futballrajongói tiszteletben tartják a szabályokat, ha azok az emberek, akik ezeket megalkotják, nem tisztelhetők?"

Szerdán a FIFA hét tisztviselőjét tartóztatták le az amerikai hatóságok kérésére Zürichben. Az amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest és öt sportmarketing-vezetőt vádolnak korrupcióval.

Loretta Lynch, az amerikai igazságügyi tárcát irányító főügyész szerint az érintettek akár 20 éves börtönbüntetést is kaphatnak.

A svájci ügyészség a zürichi letartóztatásokkal párhuzamosan büntetőeljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélése kapcsán, hűtlen kezelés és pénzmosás gyanújával.