Vágólapra másolva!
A Litvánia elleni barátságos és a Finnország elleni Eb-selejtező meccsre készülő magyar válogatott nyílt edzést tartott a Puskás Ferenc Stadionban. Dárdai Pál szövetségi kapitány a fizikai felkészítésre helyezi a legnagyobb hangsúlyt, csak a következő passzra és a finnek elleni Eb-selejtezőre koncentrál. Már van valami a fejében, de bolond lenne a litvánok ellen megmutatni, mi az.

Megkezdte a felkészülését a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken Debrecenben a litvánokkal játszik barátságos mérkőzést, majd jövő héten szombaton Finnországban lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn.

Dárdai Pál az Origónak azt mondta, eddig elégedett a játékosok hozzáállásával, és mindenkitől kemény munkát követel,

senki nem érezheti úgy, hogy már megkezdődött a nyaralás.

Ilyen mozgás után nincs kedv éjszakázni

"Nyitott felkészülést tartunk, nincs bentalvás. Ezt adom a játékosaimnak, cserébe kőkemény, felelősségteljes munkát kérek. Valamit valamiért. De nincs ezzel gond, a srácok elég intelligensek ahhoz, hogy tudják, milyen feladat vár ránk. Jelenleg elsősorban a fizikai felkészítés érdekel, mindenki láthatta, milyen pörgés volt a tűző napon. Tegnap még csak átmozgattuk a csapatot, ma már az intenzitás volt a lényeg. Bízom bennük, és egyébként sem hiszem, hogy ilyen edzés után bárkinek lenne kedve éjszakázni, majd holnap újra szétszakadni a pályán. Ezért is kaptak ilyen értelemben szabadságot, nem zárom össze őket Telkiben, húsz nap alatt agyon is ütnék egymást" - ismertette a felkészülés hátterét Dárdai Pál.

Dárdai Pál csak a finnek elleni meccsig tervez Forrás: MTI/Kovács Tamás


Van valami a fejemben

A kapitány arról is beszélt, mit vár az előttünk álló két mérkőzéstől. "Litvánia ellen félidőzni fogunk, mint az oroszok ellen, mindenki lehetőséget kap. Szeretnénk nyerni, és kiszolgálni a közönséget, persze szem előtt kell tartani, hogy a finnek elleni meccsre készülünk, ez csak egy állomás" – mondta Dárdai (Félidőzés alatt azt érti, hogy a két játékrészben két különböző formációban játszik majd a válogatott).

"A Görögország elleni döntetlennek csak akkor lesz értéke, ha nyerni tudunk Finnországban. Van valami a fejemben, de eszemben sincs megmutatni a finnek megfigyelőinek, nyilván mást fogunk játszani pénteken, mint a jövő héten.

Csak a következő passz

Dárdai a napokban írta alá új szerződését a Herthával, de állítja, a jövője nem ettől függ, hanem a finnek elleni Eb-selejtezőt követő megbeszélésektől. "A szerződésemben nincs semmi a válogatottra vonatkozóan, kizárólag annyi, hogy a Hertha hozzájárul, hogy a berlini tevékenységem mellett másdolállást vállaljak. Egyelőre nincs miről beszélni, majd a finn meccs után térjünk vissza rá. Most csak a következő passzra figyelünk. Nem is arra, amit már leadtunk, hanem ami előttünk áll, így megyünk előre" – hárította el a kérdést a kapitány.

Nem mindenki egészséges

Vannak sérültek a keretben: Juhász Roland, Gera Zoltán és Varga József egyelőre nem tudott a többiekkel gyakorolni, rájuk rehabilitációs munka vár a következő napokban. Dárdai Pál ezért behívta a keretbe Márkvárt Dávidot, a pécsiek középpályását.

Gera Zoltán sérülése miatt egyéni edzésen vett részt Forrás: MTI/Kovács Tamás


"Dávid tehetséges, kreatív játékos, szerettem volna testközelből is látni, remekül dolgozott. Egyelőre megsaccolni sem tudom, Juhász mikorra épül fel, Gera Zoli kecsegtet, hogy hamarosan készen áll, de erről csak az orvosi stáb tud bővebben nyilatkozni" – mondta a kapitány.

Németh Krisztián kiérdemelte a bizalmat

Márkvárt Dávid mellett is tűntek fel új arcok a válogatottban: Dárdaitól először kapott meghívót Németh Krisztián, aki remekül futballozik a Kansas Cityben. "Amikor az MLS-be igazolt, azt mondtam Krisztiánnak, hogy ha rendszeresen játszik, megkapja tőlem a lehetőséget, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban nyilván nagyon nehéz hétről hétre nyomon követni a játékát, nem tudom élőben 3-4-szer megnézni. Ugyanez a helyzet egyébként Elek Ákossal is. Krisztiánnal meg vagyok elégedve, jól mozgott az edzésen, a centrumból remekül lép vissza labdákért, és ügyesen forog be a kapu felé, ehhez van született tehetsége" – mondta a behívó hátteréről Dárdai.

A tűző napon intenzív edzést vezényelt Dárdai, kellett a frissítés a végén Forrás: MTI/Kovács Tamás


Maga Németh két dolgot emelt ki, amely amerikai csapatánál hozzájárul a remek formájához. "Élvezem az edző bizalmát, ez minden csatárnak nagyon fontos, így nekem is, nem vagyok görcsös. Emellett fekszik nekem a csapatunk stílusa, sokat van nálunk a labda, magas a védelmi vonalunk, emiatt sokat vagyok az ellenfél kapujának közelében" – magyarázta az Origo kérdésére. Ennek ellenére nem biztos, hogy ő kezd majd Litvánia ellen, hiszen a kapitány szerint

Dzsudzsák szép emlékeket őriz Finnországból

Bár Dzsudzsák Balázs több ajánlatot kapott mostanában, állítja, kizárólag a válogatottra koncentrál. "Nem hobbiból járunk össze, fel akarunk pörögni, mindenki akarja a sikert. Szép élményeink vannak a legutóbbi finnországi meccsről, nekem személy szerint is. Litvánia ellen még élvezni kell a focit és a lehetőséget, de Helsinkiben már intenzíven, frissen kell játszanunk. Egyértelműen győzni szeretnénk" – mondta a Dinamo Moszkva játékosa.

A kukázás már megy

Dzsudzsák elismerte, hogy vannak kérői, de most nem törődik ezzel. "Nem idegeskedem, nincs okunk kapkodni. Jó helyzetben vagyok, meghallgatunk minden klubot, aztán hozzuk meg a döntésünket. A következő napokban biztosan nem lesz semmiféle bejelentés, de a környezetemben mindenki azon dolgozik, hogy a legjobb helyre kerüljek" – mondta a Dinamo Moszkva játékosa.

Kis területen, sok mozgással gyakorolt a válogatott Forrás: MTI/Kovács Tamás


A támadó középpályás egy versenyszámban már biztosan bizonyított: az edzés végén az ő csapata nyerte 18-13-ra a kukára rúgó versenyt, aminek a keretében a csapatoknak egységnyi idő alatt kellett minél többször beívelni 10-12 méterről egy nyitott konténerbe a labdát. Így a többiek szedhették le a pályáról a felszerelést, a bólyákat és a kapukat.

Nikolics megy, de egy nap visszatérne

Az viszont már biztos, hogy az NB I gólkirálya, Nikolics Nemanja külföldre távozik a Videotontól.

"Nehéz döntés volt, nagyon sokat tárgyaltam a Videotonnal, végül azonban nem tudtuk meghosszabbítani a szerződésemet, pedig benne volt a pakliban, hogy Fehérváron fejezem be a pályafutásomat. Ha már nem így történt, azt hiszem, ez a legjobb pillanat, hogy kipróbáljam magam külföldön. Sok embertől kértem tanácsot, mielőtt a távozás mellett döntöttem volna ez után a fantasztikus szezon után. Ennek ellenére, egy napon még szeretnék visszatérni" – mondta a döntése hátteről Nikolics.

Dárdai edzése szigorú menetrend szerint, stopperrel zajlott Forrás: MTI/Kovács Tamás


A magyar válogatott június 5-én, pénteken 18 órától Litvánia ellen játszik felkészülési meccset a debreceni Nagyerdei Stadionban. A találkozó után a csapat folytatja a közös felkészülést a finnek elleni Eb-selejtezőre, amelyet június 12-én rendeznek Helsinkiben.