Vágólapra másolva!
A Manchester United volt a most véget ért Premier League-idény legtörékenyebb csapata: összesen 39 sérülést szenvedtek el a játékosai. A leggyengébb testrész a térd, a legrosszabb hónap a november.

Louis van Gaal edző első angliai idénye nem indult túl könnyen: a ManUnited beragadt a rajtnál, ráadásul a szezon első harmadában történt számos sérülés megalapozta a későbbi ligaelső pozíciót. A MU-nál összesen 39 sérülés volt a 2014/15-ös idényben.

Ugyanakkor a legtöbb napot,

1871-et

a Newcastle United focistái töltötték táppénzen, ez 405 nappal több a második legrosszabb Arsenal eredményénél. A ManUnited ebben a rangsorban is leszerepelt, az 1348 napot mulasztó játékosaival negyedik a PL-ben - írta a Physioroom.com.

Talán nem meglepő, hogy a bajnok Chelsea focistáival történt a legkevesebb baj: csupán 428 napot hagytak ki, de jól bánt a játékosaival a Tottenham is (475). Ráadásul a Spurs-focisták mindössze 86 napot mulasztottak izomsérülés miatt, miközben a táblázat másik végén lévő newcastle-iek 1003-at.

Robin van Persie-t hordágyon viszik le egy MU-meccsen Forrás: AFP/Andrew Yates

A sérülések számát tekintve a Burnley a legjobb 16-tal, ennek ellenére kiesett a PL-ből, míg a kórházat idéző Newcastle kiharcolta a bent maradást.

A legtöbb probléma a térdekkel akadt, a legtöbb időt, 281 napot Robert Snodgrass (Hull City) hagyta ki, míg a legrosszabb hónap a november volt 70 sérüléssel, de a január is csak eggyel maradt el tőle.

A Premier League sérüléstabellája
1. Newcastle United1871 nap kihagyás37 sérülés
2.Arsenal146635
3.Everton142337
4.Manchester United134839
5.Queens Park Rangers128331
6.Aston Villa114829
7.Hull City114526
8.Stoke City110927
9.Liverpool109527
10.West Ham United92431
11.Burnley87116
12.Sunderland86320
13.Crystal Palace85619
14.Southampton78222
15.Swansea City67122
16.West Bromwich Albion64019
17.Manchester City63024
18.Leicester City54022
19.Tottenham Hotspur47519
20.Chelsea42819