Vágólapra másolva!
Nem akart úgy járni, mint tavaly, a szintén elveszített vb-döntő után.

Bár Lionel Messit megválasztották a Copa América legjobb játékosának, az argentinok csapatkapitánya a büntetőkkel elvesztett döntő után jelezte a szervezőknek, hogy nem veszi át a díjat, amit később le is szedtek az ünnepi emelvényről.

A csalódott Messi valószínűleg nem akart úgy járni, mint a tavalyi vb-döntőben, ahol szintén megkapta a torna legjobbjának járó Aranylabdát, és a díjjal még a fotósok előtt kellett pózolnia.

Messi elsétált a trófea mellett Forrás: AFP

Messi a mostani Copa Américán akciógólt nem szerzett, mindössze büntetőből volt eredményes a Paraguay elleni első csoportmeccsen, de a gólpasszok terén jobban állt, a Paraguay elleni elődöntőben például hármat is kiosztott.

A csalódottsága érthető, Argentína utoljára 1993-ban nyert felnőttszinten nagy tornát, és ezt a hosszú rossz sorozatot vele sem képes egyelőre megtörni a válogatott. Jövőre jön a jubileumi, 16 csapatos Copa América az Egyesült Államokban, egy újabb lehetőség Messinek és Argentínának.