Vágólapra másolva!
Három mérkőzés alatt világhírnévre tett szert Mikronézia U23-as labdarúgó-válogatottja, hiszen az Óceániai Játékok csoportkörében 114 gólt kapott és egyet sem szerzett. Az olimpiai selejtezőn a válogatott előbb Tahititól kapott ki 30-0-ra, majd a Fidzsi-szigetektől 38-0-ra, végül Vanuatutól 46-0-ra.

Stan Foster szövetségi edző csak annyit mondott, hogy futballozni tudó férfiak játszottak kisfiúk ellen, így nem meglepő a három súlyos vereség.

"Tinédzsereket válogattam be, amiért nagyon sok bírálatot kaptam. De ha ezek a gyerekek nem lennének annyira elhivatottak és lelkesek a futball iránt, akkor valószínűleg gyorsan összepakoltam volna, és hazamentem volna Ausztráliába" - idézte az ausztrál ABC a szakembert.

Mikronézia futballja még nagyon gyerekcipőben jár Forrás: Pacific Games/Kevin Darling

Szerinte ezek a fiatalok megfelelő munkával fejleszthetőek lennének. "A gyerekek többsége még életében nem hagyta el a szülőfaluját, akkor tette meg először, amikor Guamra mentünk edzőtáborba. Legtöbbjük még sohasem volt mozgólépcsőn, meg kellett mutatni nekik, hogyan kell használni. Most megtettük az első futball-lépéseket, remélem, egy nap eljön az idő, amikor tényezővé válunk a térségben" - tette hozzá.

Miután mikronéziai labdarúgó-válogatott nem tagja semmilyen konföderációnak, így a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek sem, a FIFA nem fogja elismerni rekordnak Vanuatu 46-0-s győzelmét.