Vágólapra másolva!
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön vádat emelt újabb két bundaügyben összesen 15 különböző mérkőzést érintően.

A KNYF vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt 24 terhelttel szemben emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon abban a büntetőügyben, amely 2013 tavaszán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon indult az Egri FC, illetve egyes U19-es csapatok által játszott bajnoki mérkőzéseket érintően. A terheltek között van a mérkőzések jogellenes befolyásolását a házi őrizete ideje alatt is tovább folytató K. Zoltán és L. Mátyás is.

Az U19-es bajnokságban is bundázhatnak

A vádirat szerint ebben az ügyben 13 manipulációval érintett futballmérkőzésről van szó, amelyek között szerepel a 2013. április 13-án lejátszott FTC-Siófok (4-2) NB I-es összecsapás, az Egri FC hét bajnoki mérkőzése a 2012/2013-as idény tavaszi szezonjából, négy U19-es bajnoki találkozó és egy 2009-ben játszott Liga Kupa-mérkőzés.

Brett Forest és Chris Eaton írt könyvet a bundáról Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A mérkőzések manipulációja - a tájékoztatás szerint - a "megszokott séma" szerint zajlott: az elkövetői kör játékosokat keresett meg, és jogtalan előnyt kínált nekik azért, hogy az általuk kiválasztott meccs az online fogadások megnyeréséhez szükséges, elvárt eredményt hozza.

Amennyiben a mérkőzésen a kívánt eredmény született, a befolyásolásában részt vett kör megkapta érte a megállapodás szerinti, több ezer eurós nagyságrendű vesztegetési pénzt, ellenkező esetben azonban pénzkifizetésre nem került sor.


A nyomozás során "adat merült fel" arra vonatkozóan, hogy két további U19-es bajnoki mérkőzés kapcsán a manipulációs ajánlattal megkeresett és azt elfogadó játékvezető hivatásos katona. "Az alapügytől elkülönített, katonai eljárásra tartozó büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához benyújtott másik vádiratban a volt katonával szemben két rendbeli kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt, hét társával szemben vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya." - áll a közleményben. A vádiratban szereplő nyolc terhelt közül hatan az előbbi vádiratban is szerepelnek.

A nemzetközi bundabotrány kapcsán 2013 májusában a magyar ügyészség összesen 45 fő ellen emelt vádat négy különböző vádirat alapján, ezek közül eddig kettő tárgyalása kezdődött el.