Vágólapra másolva!
Lionel Messi gaboni látogatása során a helyiekben felháborodást keltett azzal, hogy szerintük nem a megfelelő öltözékben jelent meg.

A Barcelona négyszeres aranylabdás argentin klasszisa ötnapos látogatást tesz Afrikában, és ennek keretében Gabonban járt, ahol részt vett egy 2017-re tervezett stadion alapkőletételén.

Messi sportosan jelent meg Gabonban, farmersortot és pólót viselt, amikor Ali Bongo Ondimba elnökkel találkozott, és ezzel nem aratott osztatlan sikert. A gaboni ellenzéki párt, a Gaboni Emberek Szövetsége (UPG) egy közleményt adott ki, amiben azt írta, a futball messiása úgy jelent meg, mintha állatkertbe készült volna.

A gaboniak öltönyben, Messi sportosan Forrás: AFP

"Nem volt megborotválkozva, koszos volt a ruhája, és zsebre dugta a kezeit, mintha arra készülne, hogy mogyorókat szórjon ki onnan. Hogyha valakit Lionel Messinek hívnak, és multimilliárdos, akkor nem illik zsebre dugott kezekkel, szakadt nadrágban megjelenni egy idegben országban. Gabon nem egy állatkert, és kellemetlen volt számunkra, hogy Messi figyelmen kívül hagyta az előírásokat" - állt az UPG közleményében.

A France Football azt írja, Messi gaboni látogatását Kamerun történetének egyik legjobb játékosa, Samuel Eto'o szervezte, aki Bongo elnök bizalmasának számít. A francia lap azt állítja, hogy Messi 3,5 millió eurót kapott a túráért, de a focista később ezt a Mundo Deportivo nevű spanyol újságnak tagadta.