Gera: Az egész országot cserbenhagytuk

Gera Zoltán Budapest, 2015. július 16.
A bosnyák csapatban játszó Jovan Blagojevi (b) és a ferencvárosi Gera Zoltán a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros - Zeljeznicar mérkőzésen, a Groupama Arénában, 2015. júliu
Budapest, 2015. július 16. A bosnyák csapatban játszó Jovan Blagojevi (b) és a ferencvárosi Gera Zoltán a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros - Zeljeznicar mérkőzésen, a Groupama Arénában, 2015. július 16-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Gera Zoltán önkritikus nyilatkozatot tett a Ferencváros Diósgyőr elleni bajnoki győzelme után.

A Fradi a bajnokságot két győzelemmel kezdte, de a szurkolóknak így is keserű a szájíze, mivel a nagy fogadkozás ellenére a csapat simán kiesett az Európa Liga selejtezőjének második körében a bosnyák Zeljeznicar ellen.

Gera azt mondta, nagyon csalódottak voltak, mivel a Magyar- és Ligakupa-győzelemmel végződő tavaszi szereplés után ők is továbbjutást vártak.

Elszúrtak egy 7 hónapos jó korszakot

"Ezzel nemcsak a klubot hagytuk cserben, hanem az egész országot. Mint sportemberek próbáltunk mindent megtenni, hogy feledtessük a szurkolóinkkal a csúfos kiesést. Sajnos egy 7 hónapos jó korszakot elszúrtunk a kieséssel, úgyhogy megint van időnk arra, hogy felépítsük magunkat, és bizonyítsuk a szurkolóinknak, hogy jó csapat vagyunk" - nyilatkozta Gera a Diósgyőr elleni 3-1-es siker után a meccset közvetítő M4-nek.

A válogatott középpályás még sajnálkozott egy sort, hogy a csapat itthoni jó szereplését nem sikerült átmenteni az Európa Ligára, és hogy a tények is azt mutatják, hogy a nemzetközi porond mennyivel más, mint az NB I.