Vágólapra másolva!
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Hertha BSC jelenlegi vezetőedzője egy interjúban azt mondta, ha csak egy játékost kérhetne csapata számára, akkor az Dzsudzsák Balázs lenne.

"A mai napig várom, hogy belépjen az ajtón. Ha kívánhatnék egy játékost, ő lenne az. Tisztában vagyok azzal, hogy a megszerzése nem egyszerű, ráadásul amíg Ronny itt van, nem lesz rá pénz, de még mindig nagyon szívesen látnám az öltözőben. Meglátjuk" - mondta a Nemzeti Sportnak nyilatkozva a menedzser.

Dárdai arról is beszélt, hogy szívesen megszerezte volna Dibusz Dénest, a Ferencváros kapusát, illetve Bogdán Ádámot is, aki viszont Liverpoolba szerződött. Ettől függetlenül nem fognak kapkodni, vagy minőségi játékost igazolnak, vagy senkit.

Dárdai csak a minőségben hisz Forrás: AFP/Tonias Schwarz


"Mivel anyagilag még nem állunk túl jól, sztárokra nem telik, így a célunk egyelőre nem lehet más, mint a bennmaradás kiharcolása. Tudomásul kell vennünk, a Bundesligában van még tíz olyan csapat, mint a Hertha, ebből a tizenegyből kerül ki a két tuti kieső" - értékelte az előttük álló szezont Dárdai.

A Besiktas lehet a befutó

A Bild.de információi szerint Dzsudzsák Balázs kétmillió eurós fizetési igénye miatt esett kútba a játékos berlini szerződése. A lap kiemelte, hogy a magyar válogatott játékos kétmilliós bére a Herthának négymillióba kerülne, de a berliniek ezt az összeget a prémiumokkal és az adókkal együtt adnák oda Dzsudzsáknak.

Az Amkspor nevű török oldal viszont néhány napja azt írta, a Besiktas már megegyezett Dzsudzsákkal, de mivel a Dinamóval nem tudtak dűlőre jutni az átigazolási díjat illetően, a török klub vezetői úgy döntöttek, kivárnak, mert a szerződés lejárta után ingyen megszerezhetik a magyar válogatott csapatkapitányát.