Vágólapra másolva!
Az Everton a kétgólos Romelu Lukaku vezérletével 3-0-ra győzött a Southampton ellen a Premier League 2. fordulójában.

A Southampton 2002 áprilisa óta veretlen volt hazai pályán a liverpooliak ellen, akik az első félidő közepén egy olyan góllal szereztek vezetést, amit az edzőképző tanfolyamokon etalonként mutogatnának: egy hazai szöglet után 10 másodperc alatt végigvitt az Everton egy kontrát, aminek a végén Koné beadását Lukaku fejelte a bal felsőbe.

A félidő vége előtt ismét lecsapott az Everton, a vendégeknél Barkley szerzett labdát a félpályánál, aztán a 16-os előtt Lukaku elé passzolt, aki ballal kilőtte a bal alsót.

Lukaku a meccsen kétszer is szomorította a hazai drukkereket, előtte viszont igazi úriember volt, a bemelegítés alatt a lelátón eltalált egy nőt, akihez kiment, és elnézést kért, amivel nagy siker aratott.

A második félidőben a Southampton próbált csökkenteni a hátrányán, a legígéretesebb lehetőség az olasz Pelle előtt adódott, aki fordulásból lőtt, de Howard odaért a lövésre, ahogy később Mané 23 méteres löketét is kitolta.

A 84. percben a remekül játszó Barkley feliratkozott Lukaku mellé a góllövők közé, Vincze Ottó Grasshoppers elleni legendás góljára hasonlított kissé, ahogy a lövőcsel után gyönyörűen csavart a kapu bal oldalába.

Az Everton a 3-0-s győzelemmel kijavította az első fordulóbeli botlását, amikor otthon csak döntetlenre volt képes az újonc Watford ellen. Az előző szezonban hetedikként záró Soton pedig kissé beragadt a rajtnál, két meccs után csak egy ponttal áll.

Premier League, 1. forduló:
Southampton - Everton 0-3 (0-2)
gól: Lukaku (22., 45.), Barkley (84.)