Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs annak ellenére elégedett volt bemutatkozásával a Bursasporban, hogy csapata vereséget szenvedett. A sportlapnak nyilatkozó magyar játékost a török sajtó is dicséri, és az edzői stáb is méltatta a játékát a Gaziantepsport elleni bajnoki után. 

„Az ellenfél kapusa remek napot fogott ki. A társaim és én is alaposan próbára tettük, megmondom őszintén, a kapáslövésem után bent láttam a labdát a kapuban. A mozdulat után felharsant a lelátón a már ismert "I love you, Dzsudzsák" dal, hihetetlen érzés volt. A lefújás előtti pillanatokban is mentünk előre, hátha bepréselünk egy labdát a kapujukba, ez lett a vesztünk. Lekontráztak bennünket, négyen vitték egy védőre a labdát, persze hogy gól lett a vége” – nyilatkozta Dzsudzsák a Nemzeti Sportnak.

Az egyik legnagyobb török sportlap, a Fotomac szinte csak a magyar játékossal foglalkozott tudósításában. Cikkükben kiemelik, nem véletlenül kapott vastapsot a szurkolóktól a meccs végén Dzsudzsák, aki csapata legveszélyesebb játékosa volt. „Borzasztó szomorú vagyok, aludni sem tudtam a vereség után – idézi a lap a játékost.

Dzsudzsák bemutatkozása jól sikerült Forrás: Fotomac.com

A magyar szélső kiemelte, örül, hogy jó formában van, nem esett ki a játékból, miután a Dinamónál jegelték. „A huszadik perc tájékán a folyamatos sprintelések miatt kis hullámvölgybe kerültem, éreztem, fújnom kell egyet, de gyorsan átlendültem a holtponton. Végigbírtam a kilencven percet, és nem úgy, hogy olykor eltűntem, hanem szinte végig aktív voltam.”

Dzsudzsák külön kiemelte a meccs hangulatát is. "A szurkolók fantasztikusak voltak. Már a találkozó előtt borsódzott a hátam, húszezer ember volt kint a stadionban. A bemelegítés alatt nagy ünnepséget rendeznek, ha valaki meghallja a nevét a hangosbemondóban, oda kell kocognia a főtribün elé, és miközben a drukkerek a nevét skandálják, háromszor-négyszer magasba tett kézzel kell üdvözölni őket" - mondta a magyar válogatott csapatkapitánya.