Vágólapra másolva!
Mester Gellért két gólt lőtt az ebédszünetben, amivel csapata fordított, majd ment vissza dolgozni.

Mester Gellért nyolc éven keresztül volt futballakadémiák növendéke, megfordult többek között Felcsúton és Kaposváron is, de amikor választania kellett, végül a szakma mellett döntött, mivel a futballból nem tudott volna megélni, így jelenleg Siófok egyik legforgalmasabb éttermében dolgozik szakácsként.

A futballt azért így sem hanyagolja, és ha tud, akkor a munkája mellett lejár csapata, a Balatoni Vasas meccseire. A Somogy megyei bajnokság legutóbbi fordulójában a Balatoni Vasas a Segesd ellen játszott, Mester azonban dolgozott, ám úgy döntött, ebédidejét nem pihenéssel tölti, hanem bevállal egy félidőt.

"Az ellenfél hamar megszerezte a vezetést. Aztán a 34. percben egy kontratámadásból betaláltam, majd 10 perccel később egy beadásból voltam eredményes. Egy félidő után siettem vissza dolgozni, és még éjfélig güriztem" - nyilatkozta a Borsnak a 21 éves Mester, aki duplájával főszerepet vállalt csapata 4-1-es győzelméből, de a végeredményt csak a társak telefonja után tudta meg. A lapnak azt mondta, mivel heti hat napot dolgozik, ő már letett a futballkarrierről.