Legalább egy magyaros csoport lett az Európa Ligában

Lovrencsics Gergő
Lovrencsics Gergő és Karol Mackiewicz ütközése
Vágólapra másolva!
Egy nappal a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása után az UEFA Monacóban elkészítette az Európa Liga főtáblájának sorsolását is. A magyarok számára az I csoport a legérdekesebb, ahol több magyar játékos mellett a Vidi egykori edzője, Paulo Sousa Fiorentinája is helyet kapott. 

Az I csoportba került a három magyar játékost – Holman Dávid, Kádár Tamás, Lovrencsics Gergő – foglalkoztató, a selejtezőben pont a Videoton búcsúztató Lech Poznan, valamint a fehérváriakkal annak idején bajnoki címet szerző portugál edző, Paulo Sousa egykori (Basel) és jelenlegi (Fiorentina) csapata is.

További három játékost delegálunk a sorozatba, de kettőt közül valószínűleg keveset fogunk látni: Vanczák Vilmos nem játszik a Sionban, Bogdán Ádám pedig második számú kapus a Liverpoolban. Nikolics Nemanja viszont szórja a gólokat, gyorsan alapember lett a lengyel Legiában, amely nehéz csoportba került a Napolival és az FC Bruges-zsel.

Lovrencsics Gergő és Karol Mackiewicz ütközése facebook.com/lechpoznan

A csoportok közül az A tűnik a legérdekesebbnek, ahol az Ajax és a Celtic mellé odasorsolták a Fenerbahcét is, de érdekes lesz a tavalyi döntős Dnyipro küzdelme a Lazióval és a Debrecent kiejtő Rosenborggal a G-ben.

Az Európa Liga 2015/16-os csoportköre

A csoport:
Ajax Amsterdam (holland), Celtic Glasgow (skót), Fenerbahce (török), Molde (norvég)

B csoport:
Rubin Kazany (orosz), FC Liverpool (angol), Girondins Bordeaux (francia), Sion (svájci)

C csoport:
Borussia Dortmund (német), PAOK (görög), FC Krasznodar (orosz), Kabala (azeri)

D csoport:
Napoli (olasz), FC Brugge (belga), Legia Warszawa (lengyel), Midtjylland (dán)

E csoport:
Villarreal (spanyol), Viktoria Plzen (cseh), Rapid Wien (osztrák), Dinamo Minszk (fehérorosz)

F csoport:
Olympique Marseille (francia), Braga (portugál), Slovan Liberec (cseh), Groningen (holland)

G csoport:
Dnyipro (ukrán), Lazio (olasz), Saint-Etienne (francia), Rosenborg (norvég)

H csoport:
Sporting Lisboa (portugál), Besiktas (török), Lokomotiv Moszkva (orosz), Skënderbeu (albán)

I csoport:
Basel (svájci), Fiorentina (olasz), Lech Poznan (lengyel), Belenenses (portugál)

J csoport:
Tottenham Hotspur (angol), Anderlecht (belga), AS Monaco (francia), Karabag (azeri)

K csoport:
FC Schalke 04 (német), APOEL (ciprusi), Sparta Praha (cseh), Aszterasz Tripolisz (görög)

L csoport:
Athletic Bilbao (spanyol), AZ Alkmaar (holland), Augsburg (német), Partizan Beograd (szerb)

A csoportküzdelmeket szeptember 17. és december 10. között rendezik, az első két helyezett jut tovább. Az egyenes kieséses szakasz első fordulójára február 18-án és 25-én, majd a nyolcaddöntős párharcokra március 10-én és 17-én kerül sor. A negyeddöntő párharcait április 7-én és 14-én bonyolítják le, míg az elődöntőket április 28-án és május 5-én rendezik. A finálé május 18-án Bázelben lesz.