Elgázolta ellenfelét a katari fociválogatott

Bhután, foci, szurkoló
BHUTAN, THIMPU : A young Bhutanese supporter blows a horn before the Asia Group C FIFA World Cup 2018 qualifying football match between Bhutan and China at the Changlimithang Stadium in Thimphu,capital city of Bhutan on June 16, 2015. China won the game 6-0. AFP PHOTO/Diptendu DUTTA
Vágólapra másolva!
Története második legsúlyosabb vereségét szenvedte el a bhutáni labdarúgó-válogatott, amely világbajnoki selejtezőn 15-0-ra kikapott Katarban. A fél éve már a világ leggyengébbjeként számon tartott együttes két győzelemmel majdnem 50 helyet javított a világranglistán, de az utóbbi négy meccs 0-30-as eredménye nem sok jót ígér a folytatásban.

Márciusban már bemutattuk az akkori FIFA-világranglista utolsó helyén álló bhutáni labdarúgó-válogatottat, amely önmagához mérten óriási bravúrt ért el azzal, hogy a világbajnoki selejtezők első ázsiai fordulójában oda-vissza győzött Srí Lanka ellen (1-0, 2-1), és ezzel bejutott a kvalifikáció második körébe.

Bhután 2000-ben lett a FIFA tagja, a válogatott 2015 márciusáig mindössze háromszor nyert: 2003 márciusában Guamot 6-0-ra, 2008 júniusában Afganisztánt 3-1-re verte meg, de akadt egy nem hivatalos meccsen elért 4-0-s sikere is, Montserrat ellen.

A bhutáni szurkolók fiatalon kezdik Forrás: AFP/Diptendu Dutta

A Srí Lanka elleni két sikerrel aztán sikerült elmozdulni a 208. helyről, jelenleg a 164. pozícióban van (de júniusban volt 159. is), de várhatóan hamar jön a visszaesés.

Március óta a csapat négy mérkőzést vívott, előbb 7-0-ra kikapott Hong Kongban, majd otthon kapott egy 6-0-s verést Kínától (mindkettőt vb-selejtezőn), augusztus 20-án pedig barátságos mérkőzésen 2-0-ra kikapott Kambodzsában.

Csütörtökön jött a harmadik vb-selejtező, és egy óriási zakó: Dohában 8-0-s félidő után 15-0-ra kikapott Katartól, a hazaiaknál Ali Assadalla és Mohammed Muntari triplázott, hárman pedig két-két gólt szereztek.

A bhutáni válogatott Forrás: AFP/Upasana Dahal

Bhután ezzel története második legnagyobb vereségét szenvedte el, a csúcsot 2000. február 14-én regisztrálhatták egy kuvaiti 20-0-s eredménnyel.

Eredmények, vb-selejtezők, Ázsia, 2. forduló:
Japán - Kambodzsa 3-0
Ausztrália - Banglades 5-0
Koreai Köztársaság - Laosz 8-0
Kína - Hong Kong 0-0
Irak - Tajvan 5-1
Üzbegisztán - Jemen 1-0
Irán - Guam 6-0
Omán - Türkmenisztán 3-1
Egyesült Arab Emírségek - Malajzia 10-0
Bahrain - Észak-Korea 0-1
Jordánia - Kirgizisztán 0-0
Katar - Bhután 15-0
Szíria - Szingapúr 1-0
Kuvait - Myanmar 9-0
Szaúd-Arábia - Kelet-Timor 7-0