Vágólapra másolva!
Öt góllal vette ki a részét csapata, a Wolfsburg 19 gólos kupasikeréből Jakabfi Zsanett.

A német kupa második fordulójában a kétszeres BL-győztes Wolfsburg a negyedosztályú VfL Billerbeck vendége volt. A kiscsapat a 21. percig állta a sarat, majd a szünetig hátralévő 24 percben hét gólt szerzett a Wolfsburg.

Jakabfi Zsanett (balra) öt gólt után fogadhatta a társak gratulációját Forrás: AFP

A magyar válogatott Jakabfi ekkor még nem volt a pályán, de a második félidőre beszállt, és ő szerezte a 46. és az 53. percben a nyolcadik, illetve a kilencedik gólt. Aztán hagyta kicsi érvényesülni a többieket, majd a 70., a 74. és a 87. percben ismét betalált, így ötgólosként, csapata legeredményesebb játékosaként zárta a 19-0-ra végződő kupameccset, amelyet 2200 néző tekintett meg a helyszínen.