Vágólapra másolva!
A Sporting Kansas City megnyerte az észak-amerikai kupát, miután - 1-1 és 120 perc után - büntetőkkel két vállra fektette a Philadelphia Uniont. Németh Krisztián remek góllal egyenlített, majd büntetőt hibázott, de a csapata így is kupagyőzelmet ünnepelhetett.

A Pennsylvaniában rendezett US Open-kupa döntőjében a Philadelphia Union szerzett vezetést a 23. percben Sebastian Le Toux góljával, majd

a 65. percben érkezett Németh Krisztián, aki egy ritka okos csavarással vette be a jamaicai Andre Blake kapuját.

Magyar focistától ritkán látni ilyen szép és fontos gólt:

Százhúsz perc után következtek a büntetők, az ellenfél kapuját ekkor már a 121. percben becserélt John McCarthy védte.

Az első két párban senki nem hibázott, majd Maurice Edu büntetőjét kivédte Timothy Melia. Aztán jött Németh, megtorpant, a jobb alsót vette célba, az amerikai kapus azonban hárítani tudott.

A csapattársai azonban ezután már nem hibáztak, sorban öten is belőtték a 11-esüket, a Philly játékosa, Andrew Wenger viszont rontott, így végül Némethék ünnepelhettek.

"Megcsináltuk! Hihetetlenül boldog vagyok, hogy megnyertük a kupát, és sikerült gólt szereznem! Minden elismerésem a csapattársaimnak és a fantasztikus szurkolóinknak" - írta a meccs után angolul a Facebookon a magyar válogatott támadó.

A meccs összefoglalója a kihagyott büntetőkkel (Némethé 1:44-nél látható):

Németh Krisztián nagyon fontos láncszeme volt a Kansasnek a sorozatban, hiszen összesen öt gólt szerzett négy meccsen.

A Sporting KC védője, Matt Besler igencsak hízelgően nyilatkozott Németh Krisztiánról. "Krisztián egy minőségi futballista. Az ilyen meccseken nagyon kevésen múlik, hogy gólt rúgsz-e, vagy nem, hogy nyersz-e, vagy elbuksz. A nagy játékosok ilyenkor felvállalják a felelősséget, és élnek a lehetőséggel.

A Sporting 2004 óta harmadszor hódította el az US Open-kupát, és ez a csapat harmadik nagy trófeája az előző négy szezonból. A csapatot mintegy ezer kansasi drukker kísérte el a helyszínre, ahol több mint 14 ezren figyelték az eseményeket.