Vágólapra másolva!
Az Arsenal a 7. percben már 2-0-ra, a 19. percben már 3-0-ra vezetett a Manchester United ellen, vagyis gyorsan eldöntötte a rangadót a Premier League 7. fordulójában.

Az Arsenal a mostanit megelőzően nyolc meccsen keresztül nem tudott győzni a MU ellen a bajnokságban, úgyhogy ez is elszánttá tehette a londoniakat, akik alaposan nekiestek ellenfelüleknek. A 6. percben Coquelin szerzett vissza egy labdát, majd Ramsey passza után Özil futott le az alapvonalig, és a beadásánál Alexis Sánchez mindenkit megelőzött, majd mesterien a rövid sarokba sarkazott.

Sánchezt kétszer ünnepelhették a társak Forrás: AFP

Az Arsenal-drukkerek talán még vissza sem ültek a helyükre, amikor egy perc múlva csapatuk meglőtte a második gólt, Alexis Sánchez sarokkal tette le a labdát Walcottnak, aki a kapu felé nyargalt, majd egy csel után lekészítette a labdát Özilnek, aki egy okos lövéssel törte meg féléves gólcsendjét a PL-ben.

Sánchez nem tudott kis gólt lőni

És ezzel még nem volt vége a MU rémálmának, mert a 19. percben Sánchez újra beköszönt De Geának, a chilei átküzdötte magát Darmianon, majd mielőtt Smalling odaért volna, szétlőtte a bal felsőt.

A meccs összefoglalója:

Lehetett volna 4-0 is a hazaiaknak, de egy gyönyörűen felépített akció végén Ramsey kapásból nem találta el a kaput nagy ziccerben. A MU is szerezhetett volna egy gólt, Martial meg is teremtette magának a lehetőséget, de a BL-meccs után visszakerülő Cech bravúrral védett.

Nem volt túl aktív a MU

A második félidőben az Arsenal visszaállt, de a MU nem vezetett fergeteges rohamokat, Cechnek egy közepesen veszélyes Rooney lövést kellett kitolnia, és egyszer gyorsan kimozdulnia, hogy Schweinsteiger ne tudja időben elpöckölni a labdát. A végén Oxlade-Chamberlain szomorkodhatott, mert emelése a kapufán landolt, de így is tökéletes napja volt az Arsenalnak.

Premier League, 7. forduló:
Arsenal - Manchester United 3-0 (3-0)
gól: Alexis Sánchez (6., 19.), Özil (7.)

Swansea City - Tottenham Hotspur 2-2 (2-1)
gól: Ayew (16.), Kane (31., öngól), illetve C. Eriksen (27., 65.)

Everton - Liverpool 1-1 (1-1)
gól: Lukaku (45+1.), illetve Ings (41.)

A tabella:
1. Manchester City 8 19-7 18 pont
2. Arsenal 8 13-7 16
3. Manchester United 8 12-8 16
4. Crystal Palace 8 11-7 15
5. Leicester City 8 17-15 15
6. West Ham United 8 17-11 14
7. Everton 8 12-8 13
8. Tottenham Hotspur 8 11-7 13
9. Southampton 8 13-10 12
10. Liverpool 8 8-10 12
11. Swansea City 8 10-10 10
12. Watford 8 6-7 10
13. Norwich City 8 12-14 9
14. Stoke City 8 8-10 9
15. Bournemouth 8 10-12 8
16. Chelsea 8 12-17 8
17. West Bromwich Albion 8 6-11 8
18. Aston Villa 8 8-13 4
19. Sunderland 8 8-18 3
20. Newcastle United 8 6-17 3