Vágólapra másolva!
A bundaügyeket felügyelő nemzetközi szervezet hívta fel a kanadai hatóságok figyelmét arra, hogy a Canadian Soccer League nevű, nyaranta elindított futballbajnokság létezésének egyetlen célja a fogadási csalók kiszolgálása. Mind a 12 csapat nyakig sáros a bundaügyben. 

A Nemzetközi Bundaellenes Központ (ICSS) jelentésében közölte, a bajnokságban lejátszott mérkőzések csaknem felénél (42 százalék) bejelzett a fogadásfigyelő rendszer, ezeken a mérkőzéseken hozzávetőlegesen 6,5 millió euró nyeremény markoltak fel a vélhetően európai és ázsiai manipulátorok.

Az ICSS jelentése szerint mind a 12 csapat vett részt bundameccsen (tudtával vagy anélkül), így a bajnokság „egy olyan szakadár ligává vált, amelynek

mérkőzéseit egyetlen okból játsszák le: hogy fogadási csalást követhessenek el általuk”

– állt a szervezet jelentésében. A bajnokságra azért terelődött a figyelem, mert az európai bundaügy egyik főkolomposa, Ante Sapina bevallotta, hogy 2009-ben megbundázott egy CSL-meccset.

Már a látszattal sem törődtek

Az egyik játékos idén azt írta Twitteren, felhagy a játékkal, mert nevetséges, ami a bajnokságban megy. Többször volt fültanúja, hogy a pálya széléről kiabáltak be a játékosoknak, hogy mit csináljanak, de igazán akkor akadt ki, amikor

saját csapata minden játékosa öngólt akart szerezni,

az ellenfél játékosai pedig élő falat alkottak a gólvonalukon, hogy ezt megakadályozzák.

Wilson Raj Perumal is próbálkozott hasonlóval fénykorában Fotó: Bielik István - Origo

A bajnokságban zajló visszaélések miatt a Kanadai Labdarúgó Szövetség megvonta a CSL-től a hivatalos bajnoki sorozat jogát, de a bajnokságot nem állíthatta le, így az a mai napig üzemel. A fogadási oldalak azonban szép lassan levették kínálatukból a bajnokság meccseit.

Chris Eaton, az ICSS vezető nyomozója szerint az is problémát okozhat, hogy Kanadában nincs meg a törvényi szabályozása a sportfogadási csalásoknak, így kérdéses, hogy tudnak-e eredményesen harcolni a bundázás ellen.