Vágólapra másolva!
A magyar futballválogatott Norvégiával találkozik a 2016-os Európa-bajnokság pótselejtezőjében. Lehetett volna talán jobb is, rosszabb is, az azonban mindenképpen pozitív, hogy (a kiemeltek közül egyedüliként) a visszavágót játszhatja hazai pályán Bernd Storck csapata. 

"Nem rossz ellenfél Norvégia. A dánokat és az íreket akartam elkerülni, és ez sikerült is. Norvégia minden szempontból elfogadható ellenfél, kiegyenlítettek az esélyek, hiszen nincsenek olyan egyéni kvalitású játékosaik, mint mondjuk Zlatan Ibrahimovic, aki egymaga képes eldönteni egy párharcot” – mondta közvetlenül a sorsolás után az Origónak Sallói István, a magyar válogatott taktikai elemzője és scoutja.

"Úgy gondolom,

és nagyon remélem, hogy nem zárt kapuk mögött. Nekünk óriási pluszt ad a közönségünk, ráadásul a visszavágóra alaposan fel tudunk készülni az első meccs tapasztalatai alapján, úgyhogy ebben nagy szerencsénk volt.”

Bernd Storcknak egy kívánsága teljesült, egy nem Forrás: MTI/EPA/Dean Pemberton

Sallói jól emlékszik a két csapat legutóbbi tétmeccsére, amikor a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőiben oda-vissza kikaptunk Norvégiától. "Ez most azért egészen más párharc lesz, mint akkor a csoportkörben. Most a norvégoknak sincsenek egyénileg kimagasló képességű játékosaik,

két hasonló játéktudású csapat találkozik majd,

és apróságok fognak dönteni a továbbjutásról.”

Egyből az első játéknap a miénk

Nem sokkal a sorsolás után derült ki, hogy a magyar kapitány másik kívánsága nem teljesült, hiszen Bernd Storck azt szerette volna, hogy ne az első játéknapon lépjünk pályára, hogy több ideje maradjon együtt készülni a csapattal. Sajnos azonban – egyelőre nem hivatalos értesülések szerint – pont az első játéknapon, csütörtökön kezdünk Oslóban, és vasárnap játsszuk a visszavágót.

Nem lesz sok időnk felkészülni Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Ennek nagyon nem örülünk, fontos lett volna, hogy minél több időnk legyen együtt készülni a játékosokkal. Ha megerősítik a hírt, majd kialakítjuk a pontos programot, egyelőre csak annyit mondhatok, ez komoly balszerencse számunkra” – kommentálta a hírt Sallói.

Európa legfiatalabb csapata

"Lehet, hogy nincsenek olyan egyéniségeik, mint 8-10 éve, de

– mondta az Origónak a sorsolás után az 1989 óta Norvégiában futballozó Kovács Péter. „Az olaszok ellen például egész Európa legfiatalabb válogatottjával álltak ki, és sokáig vezetni tudtak Olaszországban, ami nagyon nagy dolog.”

A pótselejtezők programja

első mérkőzések:
november 12.: Norvégia-MAGYARORSZÁG 20.45
november 13.: Bosznia-Hercegovina - Írország 20.45
november 14.: Ukrajna-Szlovénia 18.00, Svédország-Dánia 20.45
visszavágók:
november 15.: MAGYARORSZÁG-Norvégia 20.45
november 16.: Írország - Bosznia-Hercegovina 20.45
november 17.: Szlovénia-Ukrajna 20.45, Dánia-Svédország 20.45

„Ettől a csapattól nem is azt várták a norvégok, hogy már idén robbant, de nagyon bíznak bennük, hogy a jövőben sok örömöt szereznek az országnak. Most ilyen kellemesen meglepett a hangulat, hogy ilyen korán beérni látszik a csapat.”

Kovács Péter már szakértő norvég futballügyekben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Nem szomorúak, hogy a magyarokat kapták, az biztos. Az ukránokat nagyon el akarták kerülni, a magyarokról pedig azt tartják, kiegyenlített, szoros párharcban ki lehet őket ejteni. Én is hasonlóan látom az esélyeket, szerintem is kiegyenlített párharc lesz, tanácsként csak annyit tudok mondani, hogy

a szögleteikre nagyon kell figyelni, mert rengeteg gólt szereznek belőlük”

– tanácsolta Kovács.

Kovács hozzátette, a norvégokat nem érdekli, hogy idegenben kell játszaniuk a visszavágót, a magyar válogatottnak pedig annyit üzent, öltözzenek melegen a játékosok. „Most 4-5 fok van napközben, este már vannak mínuszok, viszont a meccs még majdnem egy hónap múlva lesz, így annyit már most biztosan mondhatok, hogy nagyon hideg lesz. Remélem, nem mi fázunk meg.”

Sztárok nélkül, de remek csapattal

A norvég válogatott a 34. helyen áll a FIFA világranglistáján (pont egy hellyel vannak mögöttünk), az UEFA klubok teljesítménye alapján számolt listáján a 24. (Magyarország a 33.), az országok rangsorában pedig a 25. (mi a 20. helyen állunk). Norvégia futballmúltja nem különösebben veretes, de az utóbbi évtizedekben feltétlenül fényesebb a miénknél.

1998-ban vébén, 2000-ben Eb-n is jártak, és bár most nincsenek olyan játékosaik, mint akkoriban Ole Gunnar Solksjaer, Henning Berg, John Carew vagy Tore Andre Flo, egy, a magyarokénál sokkal erősebb csoportban lényegesen jobban szerepeltek a mieinknél, és csak nagy balszerencsével, fél órával a csoportkör vége előtt bukták el az egyenes kijutást, miután az olaszok fordítani tudtak ellenük, így a végén a horvátok is megelőzték őket.

Juhász Roland (a földön), Korcsmár Zsolt és a norvég Alexander Toft Soderlund küzd a labdáért a Magyarország - Norvégia barátságos labdarúgó-mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Steer Bence, a norvég másodosztályban védő kapus szerint a norvégok minket akartak kapni. „Több csapattársammal is beszéltem erről a témáról, nagyjából egy véleményen voltak. Nem nagyon ismerik a magyar futball helyzetét, ezáltal nagyon véleményt sem tudtak alkotni rólunk, de véleményük szerint jó lenne, ha a norvég válogatott összekerülne velünk, mert úgy érzik, fifty-fifty esélye lenne mind a két csapatnak."

A kapitány elégedett a sorsolással

"A sorsolás előtt nem volt különösebb preferenciám az ellenfelet illetően, hiszen aki eljut idáig, biztos, hogy kiváló csapat" - mondta a magyar szövetség honlapjának a német szakvezető. "Az a kívánságom, hogy idegenben kezdjük a párharcot, teljesült, a csapat szempontjából ez mindenképpen jó sorsolásnak mondható. Így is csak félig jött be, amit szerettem volna, hiszen ideálisabb lett volna, ha nem az első játéknapon lépünk pályára, mert így kevés időnk lesz a felkészülésre."

Nem elégedetlen Forrás: MTI/Illyés Tibor

Storck hozzátette, a norvég futballt nagyon jól ismerik, senkinek sem kell bemutatni az ellenfelet, és mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy egészen kiváló rivális vár rájuk. Szerinte ezt bizonyítja, hogy egészen az utolsó körig versenyben voltak az egyenes ági Eb-részvételért, és csak az olaszok ellen bukták el a továbbjutást úgy, hogy sokáig vezettek is idegenben ellenük, és csupán a hajrában fordított Olaszország.

Szavazzon!

Mire megyünk Norvégia ellen?

"Most arra kell fókuszálnunk, hogy jól felkészítsük az ellenfél játékából a csapatot, majd idegenben játsszunk egy szoros mérkőzést, annak érdekében, hogy itthon, a közönség támogatásával esélyünk legyen véghezvinni a történelmi tettet, és kijussunk az Európa-bajnokságra" - mondta Storck, aki a magyar kispadon eddigi négy meccsén két döntetlen mellett egy-egy győzelmet és vereséget számlál.