Vágólapra másolva!
A Chelsea gól nélküli döntetlent játszott Kijevben a Bajnokok Ligája keddi fordulójában, míg az Arsenal hazai pályán verte a Bayernt. A három edző egészen másképp élte meg a történteket: Mourinho dühöngött, Wenger dicsért, Guardiola tudomásul vette a vereséget, de Neuer állítja, mindenért ő a hibás. 

Azt kevesen gondolhatták a sorsolás pillanatában, hogy két, majd három forduló után sem áll továbbjutó helyen a Chelsea együttese. Márpedig egyelőre a G csoportban a Porto áll az élen két győzelemmel és egy döntetlennel, ezúttal a Maccabi Tel-Avivot verte simán 2-0-ra, de veretlen még a Dinamo Kijev is, az ukránok ezúttal a Chelsea ellen játszottak 0-0-s döntetlent.

José Mourinho nem is volt elragadtatva, bár csapatát dicsérte.

José Mourinho megint a bírókat ócsárolta Forrás: NurPhoto/Danil Shamkin


"A bíró gyenge volt, és naiv. Egy óriási tizenegyest nem adott meg a számunkra (Fabregasszal szemben szabálytalankodtak egyértelműen az ukránok). Nem értem, mit keres egyáltalán a pályán a gólvonalbíró, ha nem csinál semmit ilyenkor sem. A csapatom egyébként jól küzdött, nem kaptunk gólt. Még két hazai meccsünk van, egyszer utazunk Izraelbe, úgy látom, a saját kezünkben van a sorsunk. Matic volt a meccs embere, örülök, hogy visszatért az önbizalma" - mondta Mourinho a kijevi döntetlen után.


Jóval elégedettebb volt viszont Arséne Wenger, miután csapata 2-0-ra verte hazai pályán a Bayern Münchent.

"Ez a győzelem hitet adhat a csapatnak, és hitet adhat a körülöttünk állóknak. 3-0-ra vertük a MU-t, 3-0-ra a Watfordot és most 2-0-ra a Bayernt, a fejlődésünk egyértelmű. Fontos, hogy kezd kialakulni az egyensúlyunk védekezés és támadás között. Giroud ismét bebizonyította, hogy győztes típus, bármikor számíthatunk rá. Remekül koncentrál, nagy szíve van, a földön és a levegőben is nagyszerű" - méltatta az utóbbi időben gyengébb formát mutató csatárát Wenger.

"Soha életemben nem krizitáltam egy játékosomat sem azért a döntésért, amelyet meghozott, legyen bár jó vagy rossz. Ez a futball, benne van a játékban. Neuer az első félidőben szenzációsan védett, nem miatta kaptunk ki. Ott voltak a lehetőségeink, uraltuk az összecsapást, többet birtokoltuk a labdát. Büszke vagyok a csapatomra azért a produkcióért, amit Londonban bemutatott a kiváló Arsenal ellen, egyben gratulálok az ellenfelünknek is" - értékelt a müncheniek mestere, Pep Guardiola.

Manuel Neuer, a bajorok kapusa már kritikusabb volt magával.

"Nagyon bosszantó, nem érdemeltünk vereséget, de sajnos nagyot hibáztam. Nem érdekel, hogy aztán Giroud kézzel ütötte-e be a labdát vagy sem, az egész az én hibámból indult ki. Az élet azonban megy tovább, készülünk a visszavágóra" - ostorozta magát Neuer.

"Dühös vagyok, keserű. Számtalan lehetőséget dolgoztunk ki, mégsem nyertünk" - dühöngött Philipp Lahm, a csapat kapitánya, míg a túloldalon Per Mertesacker úgy vélte, megérdemelten nyertek, mert "90 percig szakadatlanul küzdöttek védekezésben, ami pedig nem igazán jellemző a csapat stílusára."