Vágólapra másolva!
2014. március 4-én a bukaresti ítélőtábla jelentős mértékű adócsalás miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román futball nyolc közismert vezetőjét, köztük azt a 115-szörös válogatott Gheorghe Popescut, aki a Román Labdarúgó Szövetség elnökválasztásának egyik nagy esélyese volt. Popescu 20 hónap börtön után szerdán szabadult, egyelőre csak feltételesen.

Feltételes szabadlábra helyezték Gheorghe Popescut, miután az Ilfov megyei törvényszék szerdán elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség fellebbezését, és jogerőre emelte a bukaresti bíróság tavalyi döntését, írja a Kronika.ro portál.

A Craiova, a Steaua és a Dinamo korábbi 115-szörös válogatott labdarúgóját 2014 márciusában ítélték el három év, egy hónap és tíz nap börtönbüntetésre a törvénytelen átigazolások ügyében, ebből egy év és nyolc hónapot töltött le.

Gheorghe Popescu Forrás: AFP

A romániai aranygeneráció tagját, a válogatott volt csapatkapitányát épp a román szövetség elnökválasztása előtt csukták le, holott addig első számú esélyesként pályázott a vezetői tisztségre.

A bukaresti ítélőtábla 20 hónapja összesen nyolc személyt ítélt letöltendő börtönbüntetésre, őket azzal vádolták, hogy 1999 és 2005 között 1,5 millió dollárral károsították meg a román államot azáltal, hogy 12 román labdarúgó külföldi eladásakor elhallgatták az üzletek valós értékét. A vádirat szerint négy román futballcsapatot több mint 10 millió dolláros kár ért a tranzakciók nyomán, mivel a pénz az ügyészek szerint a vádlottak számlájára került.