Vágólapra másolva!
Elismerte az örmény szövetség elnöke, hogy a válogatott néhány tagja eladta az albánok elleni októberi Eb-selejtezőt. Albánia úgy jutott ki az Eb-re, hogy győzött Örményországban. Többek között két öngóllal.

Az örmény válogatott tagjai egyes tagjai "árulók", eladták az Albánia elleni Eb-selejtezőt – az Arka örmény hírügynökség jelentése szerint ezt mondta helyi újságíróknak az örmény futballszövetség elnöke, Ruben Hajrapetjan.

Az elnök az Európa-bajnoki selejtezők utolsó fordulójában, október 11-én lejátszott Örményország–Albánia-mérkőzésről beszélt, de nem árulta el, honnan vannak az információi. A meccset meg kellett nyerniük az albánoknak az Eb-re való kijutáshoz, és győztek is 3-0-ra.

Egy öngól. Aztán még egy

Az albánok a 9. percben Kamo Hovhanniszjan öngóljával szereztek vezetést, az alábbi összefoglalón látszik, ahogy menteni próbálva a saját kapujába talál. A második gólt az UEFA a szabadrúgást a kapu elé ívelő Berat Xhimshitinek adta, de valójában az a labda is egy örmény játékos, a középső védőt játszó Robert Arzumanjan lábáról került a kapuba. A harmadiknál ő volt az, aki az ötösön nekifutott egy társának, mielőtt Armando Sadiku ellőtte köztük a labdát.

Az Opozita.com albán portál már másnap azt írta, hogy négy örmény játékos fejenként félmillió eurót kapott az albán győzelemért. Bizonyítékkal azonban nem állt elő, csak arra hívta fel a figyelmet, hogy több nemzetközi fogadóirodában

nagyon hirtelen változott meg a meccs előtt az albán győzelem oddsa.

Az egy hónappal ezelőtti cikk megjelenésekor megkérdeztük az UEFA-t, hogy a fogadásfigyelő rendszer jelzett-e valamilyen furcsaságot, illetve a lap állítása alapján vizsgálódik-e a szövetség, de azt a választ kaptuk, hogy az UEFA nem kommentál egyedi mérkőzéseket.

Az első öngól előtti pillanat: balra Shkelzen Gashi, jobbra Kamo Hovhanniszjan Forrás: AFP/Karen Minasyan

Ruben Hajrapetjan azt mondta, az egyik törekvése az volt, hogy a válogatottból kiirtsa a bundázást, de a probléma most visszatért, ami

Az elnök hozzátette, most az elsődleges célja, hogy megtalálja, kik adták el a meccset.