Vágólapra másolva!
A FIFA korábbi elnökének, Joao Havelange-nak egy korábbi korrupciós ügyében nyomozó FBI már az ISL-botrányban is gyanúsítottként kezeli Sepp Blattert, miután a brazil sportvezető korábbi beosztottja ellen vallott. 

A BBC-n hétfő este adásba kerülő Panorama című oknyomozó műsor javarészt azzal foglalkozik, hogy a korrupciós ügyekben erősen érintett Havelange azt írta az International Sport and Leisure (ISL) marketingcéggel kapcsolatos vallomásában, „Mr. Blatter, aki akkoriban a FIFA főtitkára volt, mindenről tudott, és a beleegyezésével történt, ami történt.”

A 2010-en lezárult vizsgálat Havelange bűnösségét állapította meg, és a 96 éves brazil sportvezetőnek le is kellett mondania a FIFA tiszteletbeli elnöki címéről, Blattert ugyanakkor felmentették, mondván, „inkább ügyetlen, mint rossz szándékú volt”.

Sepp Blatter és Joao Havelange az 1998-as focivébén Forrás: AFP/Pedro Ugarte

Blatter azt vallotta, fogalma sem volt róla, hogy a neki szánt összeg kenőpénz, és visszaadta, valamint azzal is védekezett, hogy az efféle gazdasági befolyásolás akkoriban még nem is volt bűncselekmény a svájci törvények szerint.

Nem ma kezdték

Az ISL-t annak idején azért hozta létre Havelange és veje, Ricardo Teixera, hogy a marketingcégen keresztül értékesítsék a futballvébék közvetítési jogait. A brazil vezető alatt drasztikusan megnőttek a közvetítési díjak, de ebből a FIFA keveset profitált, a vádak szerint legalább 100 millió dollárt osztottak szét maguk között a vezetők.

A Panorama azzal is foglalkozik majd, hogy Katar állítólag nem kevesebb mint 160 millió eurót költött a vb-kandidálásra (ez ötször annyi, amennyit az angolok öltek a projektbe), és egy részéről még mindig nem lehet tudni, milyen jogcímen és kikhez vándorolt.