Vágólapra másolva!
A portugálok és az osztrákok kapitánya egymástól függetlenül pontosan ugyanazt mondta a magyar válogatottról a jövő évi Európa-bajnokság sorsolása után: a múlt hosszú kudarcsorozata miatt a magyar csapat éhes lesz a sikerre, ezért a torna egyik legmotiváltabb csapata lehet. Az izlandiak nem kertelnek, azt mondják, továbbjutni mennek Franciaországba.

Fernando Santos, a portugál válogatott szövetségi kapitánya a 2014-es világbajnokságon még a görög csapatot irányította, tehát az első nagy tornájára készül a csapattal. „A magyarok évtizedek óta először lesznek ott egy nagy tornán, ez sok veszélyt rejt magában. Biztos vagyok benne, hogy nagyon motiváltan futballoznak majd.

– mondta Santos a portugál O Jogónak nyilatkozva a mieinkről. A lap Dzsudzsák Balázst nevezte meg a válogatott legjobbjaként.

"Te, ezek a magyarok borzasztó motiváltak lesznek!" A gondterhelt Fernando Santos (balra) a szombati sorsoláson Forrás: AFP/Loic Venance


Fernando Santos szerint az osztrákok játékerejéről mindent elmond, hogy egy döntetlennel kezdték a selejtezőket, majd kilenc győzelmet arattak zsinórban. „Leiskolázták a svédeket és az oroszokat is, futógyorsaságban és összjátékban is villámgyorsak, nagyon kell rájuk figyelni.

Rengeteget fejlődtek az utóbbi évtizedben, velük is nagyon óvatosnak kell lennünk. Sokan talán lebecsülik az ellenfeleink erejét, de én óva intek ettől mindenkit, hiszen a magyarok évtizedek óta, az izlandiak pedig még sohasem szerepeltek Eb-n, alighanem a legéhesebb csoportban kell helytállnunk” – járta körbe a csoportot a portugál kapitány.

Nagyon köszönik

A média és a szurkolók egy fokkal optimistábbak, az A Bola nevű sportlap úgy fogalmaz, hogy ennél jobb sorsolást tervezni is nehéz lett volna, a Diario Digital pedig „Istennek és a szerencsének” köszöni meg a sorsolást.

A szurkolók odáig vannak, a cikkek alatti kommentek egyértelműen bizakodóak.

– írja az O Jogo egy olvasója, míg egy másikuk azt mondja, hogy „Munka, munka és munka, akkor nem lesz gond ebben a közepes csoportban, igaz, Portugáliának csak az egyenes szakasz lehet a mércéje”.

Ausztria: Őrült, aki ünnepel

Az osztrák Kurier beszámolója szerint a válogatott svájci kapitánya, Marcel Koller szemmel láthatóan megkönnyebbült a sorsolás után. „Örülök, hogy az F csoportba kerültünk, és nem egy-két másikba, amiket inkább meg sem neveznék” – nevetett fel Koller a ceremónia végén.

Marcel Koller (középen) tényleg elég jókedvűnek tűnik Forrás: AFP/Lionel Bonaventure


„Az eufóriától azonban óva intek mindenkit, csak egy őrült ünnepelné, például, hogy Cristiano Ronaldo ellen léphet pályára.

az Eb egyik leginkább motivált csapata lesz az övék, és tudjuk, ez mennyit számít a futballban” – mondta a kapitány.

A válogatott csapatkapitánya, Christian Fuchs is óvatos. „A magyarokkal is Izlanddal sem sokan számoltak volna, de ők bebizonyították, hogy ott van a helyük a legjobbak között. Nem lesz könnyű, igaz, rosszabb is lehetett volna, de ezt felejtsük is el, ne ringassuk magunkat semmilyen álmokba” – fogalmazott az angol bajnokságot vezető Leicester City védője.

A Bayern sztárjának eszébe jutottak a norvégok

Az osztrák válogatott sztárja, az irányítóként futballozó David Alaba is egyetért vele. „Sokan örülnek, de vessünk egy pillantást az eredményekre. Izland a hollandokat verte kétszer, a magyarok pedig Norvégiát. Senki sem véletlenül jutott el Franciaországba. Ez persze nem jelenti azt, hogy meg kéne illetődnünk, sőt most kell csak igazán megmutatni, mit is tudunk” – mondta a Bayern München védője.

Az osztrák lapok egységesen kiemelik a két ország közös futballmúltját; a jelenlegi mérleg osztrák szempontból 40 győzelem, 30 döntetlen, 66 vereség. A Sport.oe24.at arról ír, hogy

nagyon kiegyensúlyozott a csoport, és egyetlen hiba is döntő lehet.

Emlékeztetnek, nemrég összecsaptak Izlanddal, és látszott, hogy nagyon veszélyes az északi csapat. A magyarok közül Király Gábort emelik ki.

Aki egyszer is látta a mackónadrágját, sosem felejti el” – viccelődik a lap.

Izland: visszafogott optimizmus

Az izlandi válogatott egyik szövetségi kapitánya, Lars Lagerbäck szerint csapata bármire képes lehet az Eb-n. „Nagyon pozitív hangulatban várom az Európa-bajnokságot, mert jó a hangulat a válogatottnál és tudjuk, hogy jól felkészülünk. A csoportunkból bárki továbbjuthat, de hiszem, hogy képesek leszünk a meglepetésre” – nyilatkozta a Visir.is portálnak.

A válogatott másik társkapitánya, Heimir Hallgrímsson tökéletesen elégedett a sorsolással. „Tudtuk, hogy nem kerülhetünk könnyű csoportba, de ezt a négyest látva azt mondhatom, lehetett volna sokkal rosszabb sorsolásunk is.

mindig is tudtam, hogy jó csapatokkal kerülünk össze.”

Heimir Hallgrímsson a sorsoláson Forrás: AFP/Lionel Bonaventure


Hallgrímsson örül annak, hogy a körülmények ideálisak lesznek. „Szerencsére a nyitómérkőzésünket az első forduló utolsó napján játszhatjuk, azaz több idő marad a felkészülésre. Portugáliával ráadásul Saint-Etienne-ben meccselünk, közel az Annecyben lévő főhadiszállásunkhoz, tehát nem kell sokat buszoznunk sem. Az pedig, hogy a másik két meccsünk két nagy stadionban lesz Marseille-ben és Párizsban, reményt ad arra, hogy sok szurkolónk is a helyszínen lehet.”

A magyar válogatottról azt mondta,

látta a norvégok elleni mindkét pótselejtezőt, szerinte a két együttes azonos erőt képviselt,

és bármelyik ellen azonos eséllyel játszhatna az izlandi válogatott. „Szerintem mindegyik riválisunkkal szemben van esélyünk, így továbbjuthatunk” – összegzett.

Magabiztosak a játékosok

"Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen csoportba kerültünk. Azért megyünk Franciaországba, hogy továbbjussunk. Természetesen mindegyik ellenfelünk erős csapat, de azt hiszem, el tudjuk érni a célunkat ellenük” – mondta az Mbl.is portálnak Hannes Thor Halldorsson, az izlandiak 28-szoros válogatott kapusa.

„Nagyon ideges voltam egész nap, amint elkezdődött a sorsolás, azonnal izzadni kezdtem” – tette hozzá a NEC Nijmegen 31 éves játékosa, aki két hónapja vállsérülést szenvedett, de reméli, hogy februárban már ismét védhet.

– jelentette ki magabiztosan Emil Hallfredsson, a Verona 48-szoros válogatott középpályása.

Az osztrákok 50-szeres válogatott csatára, Marc Janko a Twitteren (https://twitter.com/jankomarc) üzent bázeli csapattársának, az izlandi Birkir Bjarnasonnak, hogy alig várja már, hogy a nyáron egymás ellen játsszanak.