Vágólapra másolva!
Az Újpestet 200 ezer, míg a vendéglátó Ferencvárost 100 ezer forintra büntette a szombati rangadóval kapcsolatban keddi ülésén a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

Az MLSZ honlapján olvasható indoklás szerint a vendég együttest szurkolói pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint másokat megbotránkoztató magatartásáért szankcionálta a bizottság, míg a házigazdának a rendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért és szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért kell fizetnie.

A pályán az Újpest győzött Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Paksot fogadó Videoton és a Puskás Akadémiát vendégül látó Haladás az Újpesthez hasonlóan 200 ezer forintos büntetést kapott. A Honvéd a Vasas elleni idegenbeli, míg a DVSC az MTK elleni hazai találkozón tapasztalt szurkolói magatartás miatt kényszerül 100 ezer forint befizetésére. A Békéscsaba játékosát, Piermayr Thomast egy mérkőzésről tiltotta el a testület.