Vágólapra másolva!
Nem elégedett a saját nevével fémjelzett és éppen húsz éve elfogadott szabályozás eredményeivel Jean-Marc Bosman egykori élvonalbeli labdarúgó. Jobban örült volna, ha nem neki kell szabadságharcosnak lennie. 

A futballistákat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) Amszterdamban zajló konferenciáján a The Telegraph című brit lapnak adott exkluzív interjúban elmondta, hogy súlyos árat fizetett az ötéves küzdelemért, mert a karrierje, a kapcsolatrendszere és az egészsége látta kárát annak az időszaknak.

A cikkből kiderül, hogy a "sport leghíresebb szabadságharcosként" bemutatott 51 éves férfi alkoholizmussal és depresszióval küzdött, 2011-ben pedig ittas állapotban bántalmazta akkori élettársát, illetve annak lányát, amiért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Jelenleg munkanélküli, ráadásul

segélyt sem kaphat, ezért a FIFPro rendszeres támogatására szorul.

Cserében Bosman segít a szervezetnek abban a jogi procedúrában, amelynek célja az átigazolási rendszer további megreformálása.

Jean-Marc Bosman Forrás: Vi.nl

A FIFPro az átigazolási díj teljes eltörléséért küzd, Bosman pedig úgy fogalmazott: a korábbi változások nem olyan eredményeket hoztak, amilyeneket szeretett volna.

Az úgynevezett Bosman-ügyet személyes katasztrófájának tekinti.

Nemcsak saját sorsa rosszra fordulása miatt, hanem azért is, mert a szándékaival ellentétes hatást váltott ki. Mindezt azzal magyarázza, hogy az Európai Bíróság kimondta: nem limitálható a külföldi játékosok száma, márpedig ez lehetővé teszi a leggazdagabb klubok számára, hogy a kontinens legtehetségesebb fiatal labdarúgóit ingyen megszerezzék.

A játékosok árucikkek lettek

"Számomra a Bosman-szabály arról szólt, hogy a pénz a kisebb klubok irányába is jobban eloszlik. Ehelyett azt láthattuk, hogy a nagy klubok hirtelen még nagyobbak lettek, és minden pénz az ő köreikben mozog. A játékosok ismét olyanok lettek, mint egy árucikk, amellyel kereskednek."

A SkySportsnak adott interjúban a belga hangsúlyozta: nagyon elégedett, és büszke arra, amit tett, de jobban örült volna, ha valaki más viszi véghez mindezt, mert az ő pályafutása - éppen annak csúcsán - derékba tört. "Fontos, hogy a csata folytatódik, és a FIFPro mindent megtesz, hogy vigyázzon a játékosok jogaira. Egy csatát megnyertünk, de a háborút még nem" - vélekedett Bosman.