Vágólapra másolva!
A De Graafschap magyar labdarúgója, Vida Krisztofer gólt lőtt az Ajaxnak, de csapata 2-1-re kikapott Amszterdamban.

A holland élvonal 17. fordulójának vasárnapi játéknapján a listavezető Ajax a várakozásoknak megfelelően vezetést szerzett az újonc és sereghajtó De Graafschap ellen, de a vendégek magyar támadója, Vida Krisztofer a 38. percben egyenlített.

Ez volt a húszéves játékos első találata a holland első osztályban. Az 50 ezer néző előtt rendezett mérkőzés hetvenedik percében született az amszterdamiak második gólja, ami végül győzelmet ért.

Kispestről került Hollandiába

Vida a kispesti Magyar Futball Akadémiáról került 2011-ben a Twente utánpótlásába, jelenlegi klubja pedig 2014 nyarán szerződtette. A De Graafschap csapatának már korábban, a feljutással záruló másodosztályú szezonban is alapembere volt, és ezúttal is végigjátszotta a meccset.

Az Ajax hárompontos előnnyel vezeti a tabellát a címvédő PSV Eindhoven előtt. A sereghajtó, 18. helyezett De Graafschap hátránya nyolc pont a 17. helyen álló Twentéhez képest.