Az UEFA nélkül csinálnának szuperligát a klubok

Florentino Pérez
Florentino Pérez szerint nincs edzőkérdés a klubnál
Vágólapra másolva!
Az európai labdarúgóklubokat tömörítő szervezet jövő heti, párizsi ülésén ismét téma lesz az európai szövetség ekihagyásával szerveződő Szuperliga ötlete.

A Reuters brit hírügynökség elemzése szerint a hétfőn és kedden rendezendő tanácskozás megmutatja, mennyire komoly a legjelentősebb európai klubok szándéka, valóban

magukhoz akarják-e ragadni az irányítást és a hatalmat,

vagy csupán nyomást szeretnének gyakorolni az UEFA-ra, hogy a jövedelmező versenysorozatok bevételeiből még a jelenleginél is nagyobb arányban részesüljenek.

Az ECA több mint kétszáz európai labdarúgóklubot tömörít, tagja például a Real Madrid, az FC Barcelona, a Juventus és a Bayern München, Magyarországról pedig a Ferencváros, a Videoton, a Debrecen és a Budapest Honvéd.

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

A kontinentális szervezetet és a Bayern Münchent is vezető Karl-Heinz Rummenigge a múlt hónapban azt nyilatkozta, hogy az új európai liga néhány éven belül létrejöhet, akár az UEFA égiszén belül, akár azon kívül. Az ötletet állítólag az ECA legbefolyásosabb tagjai már januárban is megvitatták zártkörű, svájci ülésükön.

Garantált helyek néhány nagyágyúnak

Egy másik felvetés szerint az UEFA-nak garantált helyeket kellene létrehoznia a Bajnokok Ligája főtábláján, hogy a leggazdagabb klubok részvétele akkor is biztosított legyen, ha hazájuk bajnokságból esetleg nem szereznek jogot az indulásra. Ezt a javaslatot aggódva kommentálta a labdarúgókat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet (FIFPro).

"A klubok pusztán önérdekből cselekednek, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy korlátozzák a játékosok és a szurkolók befolyását. Azt szeretnénk, ha a lehető legtöbb játékos és rajongó élvezhetné a Bajnokok Ligáját és a többi sorozatot.

- áll a közleményben. A FIFPro szerint kereskedelmi érdekek fenyegetik a labdarúgás gazdag történelmét.

Az úgynevezett európai Szuperliga ötlete már többször felvetődött az elmúlt évek során, de a nemzetközi szövetséget (FIFA) sújtó korrupciós botrány és válság miatt a klubok most komoly lehetőséget látnak arra, hogy jelentős változásokat érjenek el. A Juventus elnöke, Andrea Agnelli - aki az ECA vezetőségének is tagja - nemrégiben arról panaszkodott, hogy a játékosok sok időt töltenek a válogatottnál.

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke Forrás: AFP

Az ECA ezt nem kommentálta, de Párizsban széleskörű vita várható a témában. A válogatott programokat 2024-ig rögzítő versenynaptár a FIFA és a klubok egyeztetését követően vált véglegessé. Ez arra kötelezi a csapatokat, hogy bizonyos időszakokban engedjék el labdarúgóikat. Ha a klubok kihátrálnának a megállapodásból, az káoszt idézhetne elő a nemzetközi futballban.

Ennek elősegítése extrém lépés lenne az ECA részéről, de nem zárható ki, mivel a szervezet vezetői elégedetlenek, amiért kihagyták őket a FIFA reformtervezetének elkészítéséből.