Vágólapra másolva!
A svájci Lara Gut nyert, míg Miklós Edit a pontszerző 29. helyen zárt a nők szuper-óriásműlesikló világkupa-versenyén a németországi Garmisch-Partenkirchenben.

A viadal honlapjának beszámolója alapján második helyen a hazai közönség előtt szereplő Viktoria Rebensburg végzett, míg a harmadik Lindsey Vonn lett. Az amerikai sztár pályafutása 42. dobogós helyezését érte el ebben a szakágban, e tekintetben az osztrák Renate Götschl rekordját adta át a múltnak.

Miklós Edit utolsóként indult le a pályán, végül a győztes idejéhez képest 2.64 másodperces hátránnyal ért célba. A magyar versenyző szombaton lesiklásban a hetedik lett.

Miklós Edit Forrás: MTI/EPA/EXPA/Johann Groder

Miklós 56-os rajtszámmal, a mezőny utolsó tagjaként startolt, de az első időmérő pontnál a 11. részidőt produkálta, majd jött a technikásabb középső szakasz, ahol kisebb lemaradást összeszedett ugyan, de végül csupán 2.64 százados elmaradással az éllovas Lara Guthoz képest a 29. helyen zárt.

„Nehezek voltak a körülmények a pályán, és utolsóként rajtolva úgy érzem, a legjobbat hoztam ki magamból.

de a szombati lesiklásban szerettem volna egy szebb eredménnyel végezni ” – értékelt Miklós Edit.

Eredmények, női szuper-óriásműlesiklás:
1. Lara Gut (svájci) 1:20.51 perc
2. Viktoria Rebensburg (német) 1:20.66
3. Lindsey Vonn (amerikai) 1:20.74
...29. Miklós Edit 1:23.15

A szakági vk állása 4 futam után (még 4 van hátra): 1. Vonn 360 pont, 2. Gut 261, 3.3. Cornelia Hütter (svájci) 215...39. Miklós Edit 6
Az összetett vk állása 25 futam után (még 16 van hátra): 1. Vonn 1060 pont, 2. Gut 973, 3. Viktoria Rebensburg (német) 820, ...42. Miklós Edit 143