Vágólapra másolva!
Folytatódott a Bilbao rossz sorozata a Bernabéu-stadionban, a baszkok ugyanis 11 éve képtelenek nyerni a Real Madrid vendégeként. Most 4-2-re nyert a Real, Cristiano Ronaldo kettőt lőtt.

A 3. percben Cristiano Ronaldo nyitotta a gólok sorát, szépen visszavette a labdát egy védő mellett, aztán felrúgta a bal felsőbe.

A Bilbao nem zuhant össze, és a hazaiak segítségével egyenlíteni tudott, Varane passzolta hátra rosszul a labdát Navasnak, amiből Eraso szerzett gólt.

A félidő vége a Realé volt, előbb James Rodríguez 20 méterről talált a jobb alsóba, majd Kroos növelt kétgólosra az előnyt Cristiano Ronaldo passza után.

A hat gól egyben:

A Bilbaóban már nem volt annyi erő, hogy kétgólos hátrányból felálljon, pedig az utolsó tíz percben az elég rossz napot záró Varane kiállítása miatt emberelőnyben játszott. Így is a Real szerzett újabb gólt, Ronaldo hasonlóan csinálta, mint az első góljánál, megint kimozdított egy védőt, csak ezúttal nem a bal felsőt választotta, hanem a kapu közepébe bikázott. A végére még maradt egy szép Elustondo-fejes, így 4-2 lett a vége.

Ronaldo 21 gólnál jár, amivel vezeti a góllövőlistát, és ebből a 21-ből 14-et hazai pályán szerzett. A 21 gólja mellett van 8 gólpassza is, vagyis 29 gólból vette ki a részét a szezon kezdete óta, ez a topligákban a legjobb mutató.

Ronaldo a gólok mellett a gólpasszokkal sem spórol Forrás: AFP

Zidane első hat meccsét öt győzelemmel és egy döntetlennel, plusz 18-as gólkülönbséggel tudta le, a szezon elején Beníteznek szintén egy döntetlenje volt öt győzelem mellé, de vele eggyel rosszabb gólkülönbsége volt a csapatnak.

A másik három szombati meccs közül a Valencia győzelmét érdemes kiemelni, Gary Neville irányításával ugyanis első sikerét aratta az Espanyol ellen fordító csapat. A Málagát 1-0-ra legyűrő Villarreal pedig magabiztosan őrzi a negyedik helyét.

Primera División, 24. forduló:
Real Madrid - Athletic Bilbao 4-2 (3-1)
gól: Cristiano Ronaldo (3., 87.), J. Rodríguez (37.), Kroos (45.), illetve Eraso (10.), Elustondo (90.)
piros lap: Varane (83., Real Madrid)

Deportivo La Coruna - Real Betis 2-2 (1-2)
gól: Alex Bergantinos (15.), Fajr (51.), illetve Musonda (20.), J. Vargas (38.)

Valencia - Espanyol 2-1 (0-0)
gól: Negredo (70,), Cserisev (76.), illetve Óscar Duarte (52.)

Villarreal - Málaga 1-0 (1-0)
gól: Soldado (18.)

vasárnap játsszák:
Real Sociedad - Granada 12.00
Sevilla - Las Palmas 16.00
Eibar - Levante 18.15
Getafe - Atlético Madrid 18.15
Barcelona - Celta Vigo 20.30

A tabella:
1. Barcelona 22 56-17 54 pont
2. Real Madrid 24 70-23 53
3. Atlético Madrid 23 34-11 51
4. Villarreal 24 30-18 48
5. Sevilla 23 32-24 37
6. Athletic Bilbao 24 35-34 35
7. Celta Vigo 23 34-36 35
8. Eibar 23 36-31 33
9. Deportivo La Coruna 24 33-30 32
10. Málaga 24 21-21 30
11. Valencia 24 28-25 28
12. Real Sociedad 23 31-34 27
13. Getafe 23 26-35 26
14. Real Betis 24 18-33 26
15. Rayo Vallecano 24 32-49 24
16. Sporting Gijon 23 26-38 23
17. Espanyol 24 21-48 22
18. Las Palmas 23 23-36 21
19. Granada 23 25-46 20
20. Levante 23 21-43 17