Vágólapra másolva!
A Manchester United 2-1-re kikapott a Sunderland otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A Chelsea 5-1-re nyert a Newcastle ellen, viszont Terry megsérült a PSG elleni BL-meccs előtt.

A vendégek egyetlen gólját Anthony Martial szerezte, aki tavaly szeptembert követően volt ismét eredményes idegenbeli bajnoki találkozón, összességében pedig szezonbeli tizedik gólját lőtte.

Forrás: AFP

A hazaiak a hajrában szöglet után szerezték meg a győztes találatot, amit a brit sportsajtó egyöntetűen David de Gea öngóljaként tüntetett fel. A spanyol kapus szinte végig a mezőny legjobbja volt, ennél az esetnél pedig teljesen vétlennek tűnt, hiszen

az előtte állóktól nem láthatta a labdát,

amely a hóna alatt került a hálóba.

A vendégcsapat olasz válogatott védőjét, Matteo Darmiant az első félidőben vállsérülés miatt le kellett cserélni.

A Sunderland ezt megelőzően csupán egyetlen alkalommal, 1997 márciusában győzte le Premier League-mérkőzésen, hazai pályán a Manchester Unitedet, akkor is 2-1-re.

Louis van Gaal vezetőedző csapata idénybeli hetedik vereségét szenvedte el

a bajnokságban.

A Southampton 1-0-ra győzött a Swansea City vendégeként. A január másodika óta veretlen Southampton, amely azóta gólt sem kapott, az ír Shane Long találatával győzött riválisa otthonában.

A télen igazolt Emmanuel Adebayor első gólját szerezte a Crystal Palace színeiben - ezzel

475 nap után volt eredményes a Premier League-ben

-, ám mivel Troy Deeney duplázott, a Watford 2-1-re nyert.

Az utolsó szombati meccsen a Chelsea nem sok esélyt hagyott a Newcastle-nak, az 5. percben a törött orra miatt maszkban játszó Diego Costa kezdte a gólgyártást, amikor becsúszva kotorta be a labdát,

majd egy eladott labda után Pedro a 16-osról tekert a jobb alsóba.

A 17. percben Diego Costa okos passza után Willian lőtte a harmadikat, és ezek után már csak az volt a kérdés, mennyi lesz a vége.

Nos, a Chelsea két gólt a második felvonásban is berámolt, és Hiddink érkezése óta a Chelsea veretlen, ez 12 meccses sorozatot jelent, egyedül azért bosszankodhatnak a Kékek, mert Terry még a szünet előtt lebicegett, és kérdés, játszhat-e a PSG elleni BL-nyolcaddöntőn.

Premier League, 26. forduló:
Sunderland - Manchester United 2-1 (1-1)
gól:
Khazri (3.), De Gea (82., öngól), illetve Martial (39.)

Bournemouth - Stoke City 1-3 (0-1)
gól: Ritchie (57.), illetve Imbula (9.), Afellay (52.), Joselu (55.)

Crystal Palace - Watford 1-2 (1-1)
gól:
Adebayor (45.), illetve Deney (16., 82., az elsőt 11-esből)
piros lap:
Souaré (90.)

Everton - West Bromwich Albion 0-1 (0-1)
gól:
Rondón (14.)

Norwich City - West Ham United 2-2 (0-0)
gól:
Brady (54.), Hoolahan (65.), illetve Payet (74.), Noble (76.)

Swansea City - Southampton 0-1 (0-0)
gól:
Long (69.)

Chelsea - Newcastle United 5-1 (3-0)
gól:
Diego Costa (5.), Pedro (9., 59.), Willian (17.), B. Traoré (83.), illetve Townsend (90.)

vasárnap:
Arsenal - Leicester City 13.00
Aston Villa - Liverpool 15.05
Manchester City - Tottenham Hotspur 17.15

A tabella:
1. Leicester City 25 47-27 53 pont
2. Tottenham Hotspur 25 45-19 48
3. Arsenal 25 39-22 48
4. Manchester City 25 47-26 47
5. Manchester United 26 33-24 41
6. Southampton 26 34-24 40
7. West Ham United 26 40-31 40
8. Watford 26 29-28 36
9. Stoke City 26 27-32 36
10. Everton 26 46-35 35
11. Liverpool 25 32-36 35
12. Chelsea 26 38-36 33
13. Crystal Palace 26 27-32 32
14. West Bromwich Albion 26 24-32 32
15. Bournemouth 26 30-44 28
16. Swansea City 26 24-34 27
17. Norwich City 26 30-50 24
18. Newcastle United 26 27-49 24
19. Sunderland 26 32-50 23
20. Aston Villa 25 20-40 16