Vágólapra másolva!
Hackertámadás áldozata lett Kabát Péter, az Újpest labdarúgója, aki 139 ezer forintot fizetett ki, hogy hozzájusson a számítógépén tárolt képeihez.

Furcsa esetről számolt be Kabát Péter, az Újpest csatára, akinek egy vírus támadta meg a számítógépét, amely az összes fájlt MP3 formátumuvá alakította át, ami miatt 75 ezer fotója vált használhatatlanná.

A vírus egy üzenetet is megjelenített, amelyben az állt, hogy Kabát 72 órán belül fizessen 500 dollárt (139 000 forint), különben teljesen elveszti a fotóit, köztük a Bors szerint pár erotikus jellegű képet is.

Katonai és banki adatok titkosítására írták a vírust

Kabát próbált segítséget kérni egy adat-visszaállítással foglalkozó cégtől, de az nem vállalta el a feladatot, mondván, a vírus ismeretlen és bonyolult a számukra. Az RSA-4096 elnevezésű vírust eredetileg katonai és banki adatok titkosítására írták.

"Nem tudtam mit tenni, fizettem az oly fontos adatokért. Úgy éreztem, más módon nem kaphatom vissza a szívemhez közel álló fotóimat, még ha tisztában is voltam vele, kockázatot vállalok. Azóta megkaptam a vírust feloldó programot, lassan kezd helyreállni a gépem, ám még mindig sok képet hiányolok. Mint megtudtam, az elsők között vagyok, aki megkapta ezt a vírust Magyarországon. Az elkövetők az internetes szokásokat követik figyelemmel, mielőtt lecsapnak áldozatukra" - nyilatkozta a bulvárlapnak az újpesti focista.