Vágólapra másolva!
A Lokomotiv Moszkva labdarúgóklubja 300 ezer eurós (93 millió forint) pénzbüntetéssel sújtotta válogatott játékosát, Dmitrij Taraszovot, mert Vlagyimir Putyin orosz elnököt dicsőítő trikót viselt a Fenerbahce elleni keddi Európa Liga-meccsen.

Az R-Sport orosz hírügynökség a fővárosi egyesülethez közel álló forrásra hivatkozva számolt be a szankcióról. A 28 éves középpályás ellen szerdán az európai szövetség (UEFA) is fegyelmi eljárást indított, s ha a Lokomotivnak is fizetnie kell, akkor a klub az összeget Taraszovra hárítja majd.

A futballista az isztambuli mérkőzés lefújása után mutatta meg a meze alatt viselt pólóját, amelyen Putyin arcképe és alatta "A legudvariasabb elnök" felirat szerepelt. Szimpátiaakcióját nem véletlenül időzítette a Fenerbahce elleni találkozóra, hiszen az orosz-török diplomáciai kapcsolatok jelentősen megromlottak, miután a török légierő tavaly novemberben lelőtt egy orosz vadászrepülőgépet.

Dmitrij Taraszov a putyinos pólóban Forrás: France24.com

"Ő az én elnököm. Tisztelem őt, és úgy döntöttem, megmutatom, hogy kész vagyok ezt bárhol kifejezni.

- nyilatkozta Taraszov a 16 közé jutásért zajló párharc első meccsének elvesztése (2-0) után. A mérkőzés visszavágóját jövő csütörtökön rendezik, de azt a találkozót Taraszovnak a sárga lapos figyelmeztetései miatt ki kell hagynia.