Vágólapra másolva!
Óriási az érdeklődés Berlinben a Hertha BSC Német Kupa-elődöntőjére, Dárdai Pál libabőrös lett, amikor meglátta a hosszú sorokat a jegypénztárak előtt.

"Ezekért a meccsekért, ezekért a pillanatokért lesz valakiből futballista vagy edző.

- mondta a Bildnek a magyar edző, aki óriási szezont fut a Herthával.

A jegyárusítás megkezdésekor legalább 500 szurkoló állt hosszú sorban, hogy jegyhez jusson a meccsre, a Bild információi szerint sokan már reggel hatkor beálltak a sorba.

Hertha-szurkolók Forrás: Hertha BSC/Facebook

A berliniek a Borussia Dortmunddal játszanak az elődöntőben, ha sikerül a fináléba jutniuk, azt hazai pályán játszhatják, hiszen

a Német Kupa döntőjét mindig a berlini Olimpiai Stadionban rendezik.

"Eufóriát váltottunk ki az egész városban, a szurkolók úgy állnak mögöttünk, mint egy fal - tette hozzá Dárdai.

A Hertha április 20-án fogadja a Dortmundot, a másik ágon Bayern München-Werder Bremen elődöntőt rendeznek.