Vágólapra másolva!
Családtagjai elmondták, Verebes József nagyon rossz állapotban van, a súlyos tüdőbetegségben szenvedő mesteredző borzasztóan lefogyott, nem tud aludni, és étvágya sincs.

"Ősz óta súlyos tüdőbetegsége van, amivel nagyon sok egyéb tünetbetegség is jött, például a vészes fogyás, az extra gyengeség és a kiszáradás. Ezenkívül erős köhögőrohamok kínozzák, olykor még fulladás is. Mindezzel párosul az extrém alvászavar, szellemi-mentális fáradtság és hangulatingadozás" – foglalta össze Verebes tüneteit a Borsnak az egyik családtag.

Verebest sokan látogatják, legutóbb az MTK egyik törzsszurkolója tette nála tiszteletét, de Ajtai Péter is csak azt tudta elmondani, hogy az egykori MTK-, és Győr-edző nagyon le van gyengülve, járni is alig tud, és mivel egyáltalán nincs étvágya, nagyon lefogyott.

Verebes József Forrás: MTI/Füzesi Ferenc

Lánya szerint Verebest az is nagyon megviselte, hogy gyakorlatilag megszűnt a győri futballcsapat, illetve a harmadosztályba került, miután tulajdonosa csődöt jelentett.