Vágólapra másolva!
A második helyen álló Tottenham Hotspur hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott az észak-londoni ősi rivális Arsenallal az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

A legutóbbi három tétmérkőzését elveszítő Arsenal Aaron Ramsey parádés sarkazós góljával szerzett vezetést az első félidő hajrájában.

A vendégek a fordulást követően Francis Coquelin kiállítása miatt már az 55. percben emberhátrányba kerültek, amit a Tottenham gyorsan kihasznált: előbb egy szöglet után Toby Alderweireld egyenlített a 60. percben,

majd két perccel később Harry Kane fantasztikus lövéssel a vezetést is megszerezte csapatának.

A Tottenham ennek ellenére nem tudta otthon tartani a három pontot, Alexis Sanchez ugyanis a 76. percben egyenlített, igaz, Hugo Lloris, a Tottenham kapusa foghatta volna a lövést. A chilei támadó október 17. óta először volt eredményes a Premier League-ben.

A döntetlennel megmaradt a két csapat közti hárompontos különbség. A Leicester viszont kihasználta, hogy a két üldözője csak egy-egy pontot szerzett, és ismét meglógott a tabellán, mivel Riyad Mahrez szezonbeli 15. góljával nyert a Watford vendégeként. Ranieri csapata a Tottenham előtt öt, az Arsenal előtt nyolc ponttal vezet.

Premier League, 29. forduló:
Tottenham Hotspur - Arsenal 2-2 (0-1)
gól:
Alderweireld (60.), Kane (62.), illetve Ramsey (39.), A. Sánchez (76.)
kiállítva: Coquelin (55., Arsenal)

Watford - Leicester City 0-1 (0-0)
gól: Mahrez (56.)

Chelsea - Stoke City 1-1 (1-0)
gól: B. Traoré (39.), illetve M. Diouf (85.)

Everton - West Ham United 2-3 (1-0)
gól: Lukaku (13.), Lennon (56.), illetve Antonio (78.), D. Sakho (81.), Payet (90.)
piros lap: Mirallas (34., Everton)

Manchester City - Aston Villa 4-0 (0-0)
gól: Yaya Touré (48.), Agüero (50,, 60.), Sterling (66.)

Newcastle United - Bournemouth 1-3 (0-1)
gól:
A. Pérez (80.), illetve Taylor (28., öngól), King (70.), Daniels (92.)

Southampton - Sunderland 1-1 (0-0)
gól: Van Dijk (93.), illetve Defoe (85.)
piros lap: Fonte (79.)

Swansea City - Norwich City 1-0 (0-0)
gól: Sigurdsson (61.)

vasárnap játsszák:
Crystal Palace - Liverpool 14.30
West Bromwich Albion - Manchester United 17.00

A tabella:
1. Leicester City 29 52-31 60 pont
2. Tottenham Hotspur 29 51-24 55
3. Arsenal 29 46-30 52
4. Manchester City 28 52-31 50
5. West Ham United 29 45-33 49
6. Manchester United 28 37-26 47
7. Stoke City 29 31-34 43
8. Southampton 29 36-29 41
9. Liverpool 27 41-36 41
10. Chelsea 29 43-39 40
11. Everton 28 51-39 38
12. Watford 29 29-30 37
13. West Bromwich Albion 28 29-36 36
14. Bournemouth 29 35-45 35
15. Crystal Palace 28 31-37 33
16. Swansea City 29 28-37 33
17. Sunderland 29 35-54 25
18. Norwich City 29 31-54 24
19. Newcastle United 28 28-53 24
20. Aston Villa 29 22-55 16