Vágólapra másolva!
Németh Krisztián góllal járult hozzá csapata, az al-Garafa 4-0-s győzelméhez a katari futballbajnokságban.

A magyar csatár csapata már 3-0-ra vezetett, amikor a 72. percben Németh is beköszönt: az ellenfél 16-osának közelében szerzett labdát, majd kis szerencsével elvitte két ember között, és aztán a jobb sarokba gurított.

Az al-Garafa 4-0-ra győzött végül az al-Szailija ellen, és ezzel maradt a 8. helyen, de egy pontra megközelítette a most legyőzött ellenfelét. Németh hat meccsen hat gólnál jár Katarban, és ezzel csapatában ő a házi gólkirály, a mögötte második helyen álló iráni Maszud 22 meccsen érte el a 4 gólját.