Vágólapra másolva!
A Liverpool legendás edzője, Bill Shankly most nem lenne büszke a kisunokájára - bár Chris szerint nagyapja is ugyanúgy tett volna, ahogy ő. 

A Ligakupa döntőjében a Liverpool találkozott a Mancheser Cityvel, de a legendás Bill Shankly unokájra nem láthatta a meccset (sok öröme amúgy sem lett volna benne), mert még a finálé előtt letartóztatták. Az ok: verekedett a City szurkolóival.

Christopher Shankly Carline állítása szerint egy barátját próbálta megvédeni, aki szóváltásba keveredett egy manchesteri csoporttal, ami aztán "sajnos tettlegességig fajult". A 34 éves Chris Shankly, aki a Shankly Alapítvány vezetője, valamint a Shankly hotel igazgatója, azt mondta, "Sajnálom, ami történt, de

A legendás Bill Shankly Forrás: Origo

"Kerestem volna egy rendőrt, amikor a barátomat elkezdték ütlegelni, de inkább megpróbáltam szétválasztani őket. Ekkor azonban még többen szálltak be a verekedésbe, és a dolog kicsúszott az ellenőrzésünk alól. Soha nem vittek még be a rendőrök, nincs priuszom, és még soha nem vettem részt utcai verekedésben" - mondta Shankly unokája.

[via Mirror]