Vágólapra másolva!
Ha a címben lévő kérdésre nem tudná a választ, akkor az alábbi összeállításban ellenőrizheti, kik is a legtermékenyebb gólvágók. Van meglepő név is a listán, de az első kettőt valószínűleg mindenki eltalálja, közöttük csak a sorrend a kérdés.

A lista tizedik helyén a Roma mostanság mellőzött legendája, Franceso Totti áll, aki egész pályafutását a Farkasoknál töltötte, és a bordó-sárgáknál összesen 300 gólig jutott. A 2006-ban világbajnokságot nyerő Totti az olasz válogatottban is szerzett kilenc gólt, így jött össze a 309 gól 807 meccsen.

A kilencedik a listán Wayne Rooney, aki az Evertonban kezdte meg felnőtt karrierjét, de jó ideje összenőtt már a neve a Manchester Uniteddel. Az angol válogatott csatár még mindig csak 30 éves, szóval 4-5 jó éve még lehet, az angol válogatottnak 51 góljával már ő a rekordere, de Bobby Charltont a MU-ban szerzett gólok tekintetében is megelőzheti, ehhez már csak hatot kell hozzátennie az eddigi 244-hez. Rooney összmérlege: 312 gól 697 találkozón.

Rooney újabb klubrekord közelében jár Forrás: AFP

A nyolcadik helyezett Luis Suárez szintén játszott Angliában, méghozzá a Liverpoolban, ahol azóta is sokat emlegetik, hiszen három idény alatt 82-szer volt eredményes. Az uruguayi csatár a válogatottban 45, a Nacionalban 12, a Groningenben 15, a Barcában 68 gólt szerzett, de a legtermékenyebb az Ajaxban volt, ahol 111 góllal zárt. Az 530 meccsen elért 333 gól elég korrekt kis mutató.

Suárezt csak hét góllal előzi meg Didier Drogba, aki Franciaországban három csapatban (Le Mans, Guingamp, Marseille) 71-szer küldte középkezdéshez az ellenfeleket, a török Galatasarayban 20 gólig jutott, a kínai Sanghajban pedig nyolc. Az elefántcsontparti válogatottban 65 találata van Drogbának, a Chelsea-ben 164 góllal hagyott maga után kellemes emléket a londoni csapat drukkerei számára, jelenleg pedig az MLS-ben szereplő Montreal játékosa, ahol eddig 12-szer ünnepelhette őt a közönség. Ez annyi, mint 340 gól 740 meccsen.

Drogbát Montrealban is szeretik Forrás: AFP

Egy világ- és Európa-bajnok áll a hatodik helyen, méghozzá a spanyol válogatott gólrekordere, David Villa. Róla is elmondható, hogy akárhova ment, nem fukarkodott a gólokkal, hazájában megfordult többek között a Valenciában, a Barcelonában és az Atléticóban, valamint légióskodott Amerikában és Ausztráliában is. A kontinensnyi országban csak két gólja volt, az USA-ban 18-nál jár, ehhez jön még a spanyol csapatoknál elért 286, és a válogatottban szerzett 59. Villa ezek alapján 365 gólnál tart 737 meccsen.

Talán elsőre az ötödik helyezett neve lesz a legmeglepőbb a többség számára, Robbie Keane ugyanis a listán szereplőknél általában kevesebbet szokott szerepelni a hírekben. Pedig ő az ír válogatott csúcstartója 67 góllal, és ehhez jönnek még a klubjaiban (Coventry, Inter, Leeds, Tottenham, Liverpool, West Ham, Aston Villa, Celtic, Los Angeles Galaxy) elért gólok, így a végeredmény 375 gól 841 meccsen.

Keane ír mezben 67-szer ünnepelhette a gólörömöt Forrás: AFP/Peter Muhly

Keane-hez hasonlóan nagy vándor a kameruni Samuel Eto’o is, aki Spanyolországban kezdte európai pályafutását (Mallorca, Barcelona), majd játszott a Mourinho-féle Interben, hogy utána elmenjen pénzt keresni az Anzsi Mahacskalába, ahonnan Angliába tért vissza (Chelsea, Everton), a legutóbbi két idényét pedig a Serie A-ban (Sampdoria), valamint Törökországban töltötte (Antalyaspor). Eto’o a klubokban 324 gólnál jár, a kameruni válogatottban pedig 56-szor köszönt be az ellenfelek, így 380 góllal áll 782 pályára lépés után.

Akárhova ment, mindenhol vonzotta a bajnoki címeket Zlatan Ibrahimovic, és a nagy egóval megáldott csatár mindeközben a gólokat is szorgalmasan termelte. Neki mindegy volt, hogy az Ajax, a Juventus, az Inter, a Barca, a Milan vagy a PSG meze van rajta, csak ontotta a gólokat a legkülönfélébb módokon, és a válogatottban is számíthattak rá a többiek, amit a 62 gólja erősít meg. Így jött ki a 444 gól, amit 779 mérkőzésen hozott össze.

Ibrahimovic, aki nemcsak a mennyiségre, a minőségre is ügyel Forrás: AFP/Franck Fife

Az első két helyezettet valószínűleg mindenki előre sejtette, csak a sorrend a kérdés. A második helyen Lionel Messi áll, akinek a Barcelona második és harmadik számú csapatában szerzett góljait is beszámolták, azokkal együtt tart 510-nél 659 meccsen, azok nélkül egy hiányzik neki az 500-hoz. És a válogatottban már csak hat gólra van Gabriel Batistuta 56-os rekordjához.

Így aztán ki lehet találni, hogy ki az első: persze, hogy Cristiano Ronaldo, aki 534-szer volt eredményes eddigi 787 mérkőzésén. Ronaldo a Sportingban 5, a MU-ban 118, a Realban 355 gólt ért el, a portugál válogatottban pedig 56-nál tart a számláló.

Nem hallom, ki áll az első helyen? Forrás: AFP