Vágólapra másolva!
A West Ham United a Juventus elleni gálamérkőzéssel avatja fel új otthonát, a londoni Olimpiai Stadiont augusztusban. A londoni klub hétfőn jelentette be, hogy a torinói együttest fogadja augusztus 7-én.

"Boldogok vagyunk, hogy a West Ham United történetének egyik legjelentősebb napján vendégül láthatjuk a világ legnagyobb klubjainak egyikét a fantasztikus új otthonunkban. Az volt a szándékunk, hogy az új stadionunkat egy emlékezetes mérkőzéssel nyissuk meg, és az olasz bajnokcsapat látogatása minden bizonnyal tökéletes lesz erre a célra" - áll az angol klub közleményében.

A West Ham - amely 112 év után búcsúzik a Boleyn Groundtól - 99 éves bérleti szerződést írt alá az Olimpiai Stadion használatára. A megállapodás idényenként 2,5 millió fontos (995,5 millió forint) bérleti díjat tartalmaz. A Premier League-ben szereplő klub márciusban jelentette be, hogy szurkolóinak jelentős érdeklődése miatt hatezer ülőhellyel bővíteni kellett az aréna lelátóit, amelyek immár 60 ezer néző befogadására képesek.

A West Ham játszik majd az Olimpiai Stadionban Forrás: AFP/Jeff J Mitchell

Az Olimpiai Stadion 270 millió fontos (107,5 milliárd forint) felújításához a klub 15 millióval (6 milliárd forint) járult hozzá. Fenntartási költséget nem kell majd fizetnie, de a létesítményt üzemeltető cégnek 100-100 ezer fontot (39,8 millió forint) köteles átutalni, amennyiben megnyeri a bajnokságot vagy az FA-kupát.

A londoni csapat jelenleg hatodik a Premier League-ben, öt ponttal lemaradva a Bajnokok Ligája-selejtezőt jelentő negyedik helyen álló Arsenaltól.

A Juventus már hétfőn megnyerheti sorozatban ötödik olasz bajnoki címét, amennyiben a második Napoli nem nyer a harmadik AS Roma elleni rangadón.