Vágólapra másolva!
Távozott posztjáról Jürgen Kramny, a német labdarúgó-bajnokság élvonalából kieső VfB Stuttgart vezetőedzője, valamint André Breitenreiter, az ötödik helyen záró Schalke 04 trénere.

A november végén kinevezett Kramny távozása várható volt, hiszen a Stuttgart 1977 óta szerepelt az első osztályban, a mostani szezont viszont az utolsó előtti (17.) helyen zárta, ezért még az osztályozóról is lemaradt. A klub vasárnap este jelentette be, hogy a kieséssel automatikusan megszűnt az edző megbízatása.

A Schalke 4-1-re győzött az utolsó fordulóban, szombaton a Hoffenheim otthonában, ezzel megszerezte az ötödik helyet a tabellán, és az Európa Liga csoportkörében indulhat.

Breitenreitertől és a Schalkétól többet vártak ezek szerint Forrás: AFP

Ennek ellenére Christian Heidel klubmenedzser közölte a tavaly júniusban kinevezett Breitenreiterrel, hogy a továbbiakban nem számítanak rá, és közös megegyezéssel felbontották a jövő nyárig érvényes szerződését. Az utódjáról még nem adtak tájékoztatást.