Vágólapra másolva!
Cseh László 100 méter pillangón, Földházi Dávid pedig 200 méter háton a legjobb idővel jutott elődöntőbe, míg Kapás Boglárka - ugyancsak a leggyorsabbként - már a döntőbe került 1500 méteren a londoni úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapjának délelőttjén.

Cseh - aki csütörtökön győzött 200-on, kedden pedig második volt 50-en - úgy is a legjobb eredményt érte el 100 méter pillangón, hogy mellette a holland Joeri Verlinden kiugrott - később ki is zárták -, emiatt a magyar úszó nagyon óvatosan, illetve lassan rajtolt.

Később elmondta, ilyenkor

nagyon kell figyelni, hogy ne menjen a kiugró versenyzővel

még véletlenül se, de végül ezt a feladatot is megoldotta. A célba így is elsőként csapott 52.05 másodperccel. Elődöntős lett Pulai Bence is, aki 52.79-cel a kilencedik időt úszta. Kenderesi Tamás 53.60-nal a 23., Biczó Bence pedig 54.55-tel az 50. helyen végzett.

Cseh László jó formában versenyez az Eb-n Forrás: MTI/Kovács Anikó

Földházi 1:57.69 perces egyéni csúccsal jutott elsőként az esti elődöntőbe 200 méteres hátúszásban. Ugyancsak úszhat a legjobb 16 között Balog Gábor, aki 1:58.70-nel negyedik lett a péntek délelőtti előfutamok összesítése alapján.

Befért volna az elődöntős mezőnybe Telegdy Ádám és Zámbó Balázs is,

mivel a nyolcadik (1:59.10), illetve tizedik (1:59.34) legjobb időt úszták, de a szabályok szerint országonként csak ketten folytathatják szereplésüket.

Verrasztónak szerencse is kellett

A csütörtökön 800 méteren, valamint a 4x200-as gyorsváltóval aranyérmes Kapás a második futamban tempózva 16:14.43 perccel zárt, ami 31 századdal jobb volt, mint az elsőben győztes spanyol Mireia Belmonte Garcia ideje. Bekerült a szombati döntőbe Juhász Adél is, mégpedig a hatodik legjobb eredménnyel, 16:28.05-tel.

A nők 200 méteres gyorsúszásában mindkét magyar továbbjutott. Késely Ajna 1:59.93 perccel tizedik lett, míg Verrasztó Evelynnek némi szerencsére is szüksége volt: 2:00.78-as idejével csak a 17. helyre került, de három holland is jobbat úszott nála, így tizenhatodikként még éppen befért az elődöntőbe.

Verrasztó Evelynnek egy aranya már van Londonból Forrás: MTI/EPA/Tim Brakemeier

A 4x100 méteres vegyes gyorsváltóban a Kozma Dominik, Takács Krisztián, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna négyes a hatodik idővel, 3:31.65 perccel jutott az esti döntőbe. A férfiaknál 50 méter mellen Financsek Gábor 28.22 másodperccel 21., Horváth Dávid 28.94-gyel 35., míg a nőknél 50 méter háton György Réka 30.66-tal 39. lett.