Társoldalunk:

Bogdán Ádám: Sokkal erősebb lettem

2016.05.27. 16:27

Bogdán Ádám úgy véli, minden negatívumával együtt hatalmas élmény volt számára a Liverpoolnál eltöltött legutóbbi idénye, és semmit nem tenne másképp. Pedig időközben nemcsak a Liverpool kapujából, hanem a válogatott keretéből is kikerült – utóbbiból azért, mert nem akart negyedik számú kapusként edzőtáborozni Bernd Storck együttesével. A 28 éves labdarúgó biztos abban, hogy visszalépés következik a karrierjében, vannak tervei. 

Hogy van? 

Jól, itthon vagyunk a kislányommal Budapesten. Tényleg jól. 

Arra számítottam, hogy egy rosszkedvű Bogdán Ádám veszi majd fel a telefont. Nem lesz ott az Eb-n, a Liverpool pedig a minap leigazolta a Mainz kapusát, Loris Kariust. Nyilván a helyére. 

Ezeket a dolgokat én lerendezem magamban egy-két nap alatt. Örülni kell annak, aminek lehet. Most például szabadságon vagyok, együtt a családommal, a barátaimmal. Év közben kevés esély van az ilyen pihenésre. 

Ha most lenne 2015 nyara, mit tenne másképp? 

Semmit, tényleg mindent ugyanígy csinálnék. Óriási lehetőséget kaptam, amikor megkeresett a Liverpool, én pedig ennek megfelelően döntöttem, elfogadtam az ajánlatot. Sokkal erősebb lettem, és hatalmas élmény volt ez az év, a negatívumaival együtt is. 

A horvátok ellen még kerettag volt, sőt védett is a válogatottban

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az Eb-keretbe pontosan miért nem került be? 

Az történt, hogy fölhívott a kapitány, és azt mondta, én lennék a keret negyedik számú kapusa, vagyis nem utazok az Eb-re, hiszen ott csak három kapus lehet. Meghívott ugyan az edzőtáborba, de én úgy láttam, nincs értelme elutaznom, hiszen a keretben nincs versenyhelyzet, már eldöntött tény, hogy melyik három kapus utazik.

Mivel indokolta a döntését a kapitány?

Azt mondta, január óta nem védtem felnőtt meccsen, és nála alapvető kritérium, hogy azokat a kapusokat választja, akik játékban vannak. Én úgy ítéltem meg, hogy a horvátok elleni barátságos meccsen sikeres voltam, jó állapotban éreztem magam. Akkor bizalmat szavazott nekem, és én abban a hitben voltam, később is az számít majd, hogy ki milyen formában van. Kevés csapatnál jobb az edzés minősége, mint a Liverpoolnál, de hiába. Az volt tehát a döntő, hogy egy ideje nem védtem felnőtt mérkőzésen.

Ön szerint ki a három legjobb magyar kapus?

Erre a kérdésre nem fogok válaszolni. Egyébként mindegy is, mit gondolok, és nem szeretném, ha félreértenék a szavaimat. De hangsúlyozom, nincs rossz érzésem, ha az edzőnek ez a kritériuma, akkor szíve joga meghozni a saját döntését. Én másra számítottam, de ezt az ügyet is elrendeztem magamban egy-két nap alatt.

A vb-selejtezőkön szeretne játszani?

A válogatott ugyanolyan cél marad a számomra, mint eddig is volt. Ha védeni fogok a klubomban, akkor, úgy gondolom, újra lehet esélyem bekerülni a csapatba. Ezért is próbálok mindent úgy alakítani, hogy a kapitány kritériumának megfeleljek.

Miután kivédett három büntetőt, "Ginger Buffonnak" nevezték el Angliában

Forrás: DPPI media/Joe Toth


Mire számíthat Liverpoolban? 

A liverpooli igazolások nem azt sejtetik, hogy velem fog kezdődni az összeállítás az első bajnokin, de tény, hogy három évig még érvényes a szerződésem. Az a célom, hogy védjek, ennek megfelelően kell egy olyan megoldást találni, amellyel mindenki elégedett lesz.

Gondolt esetleg országváltásra?

Nyitott vagyok mindenre. Régóta szerepelek Angliában, így sokkal több lehetőségem van az országon belüli váltásra, hiszen itt ismernek. Mivel más a stílusuk az itt védő kapusoknak, nem véletlen, hogy Angliából ritkán kerül bárki Spanyolországba vagy Németországba, hacsak nem onnan érkezett.

Az NB I is érdekelné?

Ez érdekes, foglalkoztat a gondolat, hogy hazaköltözzek, a szívem hazahúz, mert szeretek itthon lenni, és fájó, amikor vissza kell utaznom. De az eszem meg azt súgja, hogy képes vagyok magasabb színvonalon játszani még egy ideig. Inkább az itthonlét vonz, nem az NB I.

Jürgen Klopp-pal mikor beszélt legutóbb?

Január végén, február elején, amikor el akartam menni kölcsönbe. De akkor azt mondta, nem enged el, mert szüksége van rám. Azóta nem beszéltem vele. De nem csak velem nem beszél, ő alapvetően ilyen, nem magyarázza meg a döntéseit, azt nekünk kell valahogy kisilabizálni. Az ember nem hülye, látja, ha elé igazolnak egy játékost – de az edzőtől ezt nem fogja hallani.

Úgy érzi, hasznos volt az idei év

Forrás: MTI/Illyés Tibor


Ha a csatár rúg két gólt, de kihagy egy ordító helyzetet, a két gólra emlékeznek. Egy kapus viszont hiába véd két óriásit, ha bekap utána egy potyát, arról fognak beszélni a lelátón. Három kivédett 11-essel nyitott, arról manapság mégis kevesebb szó esik, a hibáit viszont nem nagyon felejtik. Mit lehet ezzel kezdeni?

Ezzel minden kapus tisztában van. Nehéz szakma a miénk, sok koncentrációt, tiszta fejet, felkészültséget kíván, és ezt meg kell tanulni. A hibákat pedig fel kell tudni dolgozni. Számomra ezért is hasznos volt az idei év.

Sok olyan játékos van, akiknek jobban megy egy kisebb csapatban, mint egy nagyobban. Ön is ilyen lenne?

Valóban nehezebb. Amikor lejátszottam hat meccset, alig volt védenivalóm. Olyan topcsapatban játszom, amely ellen a riválisnak kevés helyzete van, sokszor csak egy dolgot kell megoldani a kapuban, de azt mindenképp. A Bolton, tegyük fel, nyert 3-2-re vagy 2-1-re, nekem volt hat-hét védésem is egy meccsen, azzal senki sem foglalkozott, hogy gólt is kapott a csapat.

Lehet, hogy most újra egy kisebb csapat felé veszi az irányt?

A Liverpoolnál megtettem mindent, hogy működjön a történet, és rengeteget fejlődtem, de ezután biztos nem a Real Madrid fog leigazolni. Vissza kell lépni, és lehet, ez jó hatással lesz a karrieremre.

Vannak már most is ajánlatai?

Vége a bajnokságnak, így hallom a lehetőségeket, de az átigazolás nem egy könnyű történet, három félen is múlik: a Liverpoolon, a másik csapaton és rajtam. Konkrétumot egyelőre nem tudok mondani.

A hibái után hogyan fogadta a megjelent gúnyos mémeket?

Sokan kérdezték már, rosszul éreztem-e magam tőlük, de én egyet sem láttam. Van ugyan Facebook-oldalam, és én mondom meg, mi legyen fenn rajta – az öcsém szerkeszti –, de nem nézegetem, mert rosszulesne, ha találkoznék az ilyen reakciókkal.

Nagyon szurkolni fog az Eb-résztvevő magyar csapatnak

Forrás: MTI/Illyés Tibor


Mit mondanak manapság a magyar és angol szurkolók?

Magyarországon abszolút biztatnak, jó a megítélésem, sok kedves szót hallok, Angliában pedig a Liverpool miatt rengetegen megismernek. Igaz, ahol lakom, Manchesterben, a két város rivalizálása miatt nem a legszebb szavakat mondják rám, de egyébként ott is sok a Liverpool-drukker. Liverpoolban egy Pool-játékost nem fognak leköpni, gyakran kérnek viszont autogramot, holott nem én vagyok a legnagyobb sztár.

Hol és milyen gondolatokkal fogja nézni az Eb-t?

Itthon nézem majd, nem tervezem, hogy kimegyek, de még az is megtörténhet. Nagyon szurkolok a csapatnak, bárhonnan is nézem majd a meccseit, hiszen régóta a tagja vagyok.

Mire vihetik a társak?

Ha jó erőnléti felkészülést kapunk, akkor tiszta fejjel tudni fogja a csapat, hogy mit kell csinálni, és benne lehet a bravúr, tovább lehet jutni a csoportból. De mivel ez nem papírforma, ezért összeszedetten kell játszani. Amit az utolsó meccseken mutatott a csapat – például Norvégia vagy Horvátország ellen –, az alapján fel tudja venni a versenyt az európai jó középmezőnnyel.

Mennyire van most edzésben?

Szerdán gondolkodtam azon, hogy mi legyen a terv. Kerékpározom, teniszezem, igyekszem minden napra beiktatni valamilyen sportot, de jövő héten, ha a Liverpool engedi, az egyik budapesti csapathoz bekéredzkedek, hogy formában tartsam magam.